Már szaladgálnak az idei kis vadmalacok az erdőkben - tudj meg róluk mindent
Csuda aranyos, kicsi, csíkos, motoszkáló, barna gombócokba botolhatunk túráink során, a vadmalackák személyében, sőt akár a kert végében, nyaraló környékén is összefuthatunk velük. Mit tegyünk, mit ne tegyünk, ha találkozunk velük, és úgy általában mit érdemes tudni a vaddisznó kicsinyekről?
Mostanság igazán nagy esély van arra, hogy vadmalacokat lássunk élő közelségben, hiszen január második felével kezdődött meg a nagyjából májusig tartó fialási időszak, tehát az első kicsinyek már egészen önállóak, csoportosan mendegélnek erdő szerte élelmet keresgélni, hiszen életük harmadik hónapjától már szilárd táplálékot fogyasztanak. Világos-sötét váltakozó csíkjaik nagyon jópofa kinézetet adnak nekik, és persze az édes kis turcsi orr és a halk röfögés is szeretetre méltó.
Óvatosan – önmagunk és a malackák védelmében
Igen szoros családi viszonyban élnek a vaddisznók, az első hónapokban egy vagy több koca disznó nagyon vigyáz a kicsi malackákra, ezért szokás mondani, hogy kis vadmalaccal találkozni nem szerencsés. Az anya ugyanis akkor is ott lapulhat pár bokorral arrébb, ha nem észleljük és ha veszélyben érzi a kicsiket, gondolkodás nélkül támad. Az pedig akár végzete is lehet számunkra. Tehát ha kismalacot látunk: amennyiben egészségesnek látszik feltételezhetően csak élelmet keresgél, nincs semmi gondja, maradjunk tőle minél távolabb és útvonalának ellentétesen haladjunk, hogy ne keresztezzük az anyaállatot. Távolodjunk el, és igyekezzünk lármázva folytatni a túrát, akkor nem jönnek a közelünkbe és biztonságban leszünk. Ha mégis vakmerők lennénk és megsimogatnánk, felvennénk, étellel kínálnánk a malacot vagy malacokat, nem csak magunkat sodornánk veszélybe. A vadállatokra általánosan igaz, hogyha kölykükön idegen szagot éreznek tökéletes szaglásukkal, akkor cserben hagyják a kicsit. Ha sérült vagy gyenge malackát látunk, akkor se kezdjünk hősi mentésbe, értesítsük, és biztonságos távolból szemmel tartva az állatot, várjuk meg a helyi vadőrt, erdőgazdát.
A csörte nem mindig sörte
A vaddisznók „békeidőben” csapatba verődve eszegetnek, közben nem igen harcolnak, viszont röfögő, visítozó hangon kommunikálnak egymással. Jellemzően ragaszkodnak kedvenc területeikhez, útvonalaikhoz, dagonyáznak, zajjal, zörgéssel mászkálnak. Azonban amikor étkezni indulnak az este beköszöntével, elcsendesednek, nesztelenül mozognak a sűrű erdőben is. Tehát tudnak észrevétlenek maradni. Ha megrémülnek, akkor azonban zajlik a csörte: vagy hatalmas csatazajjal, bukdácsolva rohannak el, vagy menekülés helyett, például kicsinyeik védelmében ellentámadásba lendülnek.
Rendkívül érzékszervek
Ugyan a látásuk nem kimondottan éles, a hallásuk és a szaglásuk rendkívüli. Ennek köszönhetően ők szinte mindig hamarabb észlelnek minket, mint mi őket!
