2020.09.23. 14:57:53 8919 205

Létszámleépítés a munkáltatónál? - Mit is jelent pontosan?
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Gyakori a munkáltatók körében a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó indokolásként, hogy létszámleépítést eszközölnek a cégnél, átcsoportosítások várhatók. Fontos azonban, hogy a csoportos létszámleépítésnek szigorú szabályai vannak a munka törvénykönyvében, jelen bejegyzésünkben ismertetjük a legfőbb rendelkezéseket.

Elbocsátás - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Elbocsátás

A jogszabály először is meghatározza, hogy a létszámcsökkentés mely esetköreire vonatkoznak a törvényi rendelkezések. Ennek értelmében annak van jelentősége, hogy a döntést megelőző félévre számított átlagos statisztikai létszám szerint meghatározott létszámú cégnél a munkavállalók milyen mértékét érinti a döntés. Így a húsznál több és száznál kevesebb munkavállalót foglalkoztató cégnél csoportos létszámleépítésnek minősül, ha legalább 10 munkavállalót, száz és háromszáz munkavállaló között a munkavállalók 10 százalékát, háromszáz főt foglalkoztató cégnél legalább harminc munkavállalót érint az intézkedés.

Lényeges, hogy csoportos létszámleépítés esetén a munkaviszony megszüntetésének indoka a munkáltató működésével összefüggő ok. Csoportos létszámcsökkentés esetén a munkáltató előzetesen köteles az üzemi tanáccsal tárgyalni. Többek között, a döntés okairól, és az érintett munkavállalók köréről, továbbá az állami foglalkoztatási szervet is tájékoztatnia kell. A kormányhivatallal már az érintett munkavállalók azonosító adatait is közölni kell, a felmondások közlését legalább harminc nappal megelőzően. Ez értelemszerűen egyúttal azt is jelenti, hogy a döntésről az érintett munkavállalót is a felmondás közlését megelőzően legalább harminc nappal írásban kell tájékoztatni. Így a munkavállalónak van ideje felkészülni a munkaviszony megszűnésére.

A felmondást az előzetes írásbeli tájékoztatást követően legalább 30 nappal lehet megtenni, ettől az időponttól kell számítani a felmondási időt is. Ha a munkavállaló érintett a csoportos létszámleépítéssel, és az általános szabályok szerint, három évet meghaladó munkaviszonyára tekintettel a végkielégítésre jogosult, ezt a juttatást a részére csoportos létszámleépítés esetén is teljesíteni kell.

Lényeges továbbá, hogy a felmondási védelem a csoportos létszámleépítés esetén is megilleti a munkavállalót. Ennek értelmében a munkáltató csoportos létszámleépítésre hivatkozással sem szüntetheti meg felmondással munkaviszonyt a várandósság, a szülési szabadság, a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság alatt. Ez a védelem vonatkozik továbbá azokra a munkavállalókra, akik a tényleges önkéntes tartalékos katonai szolgálatteljesítést teljesítenek, továbbá a női munkavállalókra a jogszabály szerinti, az emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelésének tartama alatt.

Szerző: dr. Varga Júlia

Forrás: D.A.S.

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Lányok Napja - Idén is várják a pályaválasztás előtt álló fiatalokat

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a tudományok, a technológia és az informatika világa iránt érdeklődő fiatalokat.

Megéri-e beépíteni a tetőteret?

Egy korszerű elvárásoknak minden szempontból megfelelő, komfortos padlástér kialakítása sokak számára kívánatos megoldásnak bizonyul. A kialakítás igényét illetően több cél lehet a mozgatórugó. Ugyanakkor az akadályozó tényezőkkel is szembe kell nézni, optimális esetben még a szakemberrel való szerződéskötést megelőző szakaszokban, hogy ne érjenek kellemetlen meglepetések.

Mutatjuk, mely országokba költözik a legtöbb magyar ember

Az egyik legnépszerűbb globális adatplatform, a Statista kimutatásai szerint az elmúlt évben a külföldre költözés főbb motivációi a jobb munkahely találása, a partner országában való új élet kezdése, valamint a továbbtanulási célok voltak. Mindezek mellett ugyanakkor kulcsszerepet játszott a célországtól remélt jobb életminőség, a személyes kihívások és komfortzóna feszegetések, a kaland- és felfedezésvágy. Sokakat pedig a klasszikus tiszta lappal kezdés vágya terelt egy idegen országba, emellett akadtak olyanok is, akik a nyugdíjas éveiket kívánták egy régen kiszemelt helyen tölteni. De vajon milyen szándékok állnak a magyar emberek külföldre költözésének hátterében?