Kiskutyát csak jó helyről! - Igaz történet
Mogyoró – vagy ahogy mi hívtuk, Mogyi, a kis fekete Havanese kutyus csak 4 napot lehetett velünk. Mert az eladók csúnyán becsaptak minket. Eladók, mert az ilyet tenyésztőnek nem lehet nevezni. Igaz, mi is tapasztalatlan leendő gazdik voltunk még akkor, de az emberek jóhiszeműségét ily módon kihasználni minimum felháborító.
Nem véletlenül mondják, hogyha nem menhelyi kutyát visz haza az ember, akkor a legjobb, ha rendes tenyésztőhöz fordul, és már jó előre felveszi a kapcsolatot vele, tájékozódik a kutyáról, annak az anyjáról és édesapjáról. Mi sajnos nem tettünk így az első alkalommal, és porul is jártunk.
Az interneten a különböző apróhirdetéses portálokon pár tízezer forintért megvásárolható kutyusok nem feltétlenül megbízható forrásból valók. Biztos létezik kivétel, de amit eddig hallottam, és amit a saját bőrömön is tapasztaltam, az nem erről tanúskodik...
Mogyit Budapestről hoztuk el, egy keddi estén. A telefonban nagyon készséges hölgy a helyszínen már kevésbé volt segítőkész, még csak nem is találkoztunk vele. Gyakorlatilag nem engedett be még az udvarába sem, hogy megnézzük a kiskutya édesanyját. Magát a kölyköt pedig úgy küldte ki egy férfivel. Már itt gyanússá válhatott volna a dolog, de éppen 130 km-t tettünk meg egy kiskutyáért, akit mindenképpen haza szerettünk volna vinni magunkkal.
Tél volt, hideg és már sötét volt az utcán. A kiskutyát a kabátja alá dugva hozta ki hozzánk a férfi, gyakorlatilag elfért a tenyerében. Rögtön a szívünkbe lopta magát a kis maszat, hiszen olyan apró volt, és koromfekete, kis fehér folttal a nyakán. Hozzáteszem, mi nem láttunk még 8 hetes Havenese kölyköt ezelőtt, és fogalmunk sem volt, hogy mekkorának kell lennie, így elfogadtuk, hogy alig két tenyérnyi a mérete. Azt éreztük, hogy elég büdös, de mondták, hogy a kiskutyáknak szaga van, szóval nem törődtünk vele. Oltási kiskönyvet nem kaptunk, holott azt állították, hogy egy oltást már kapott. Gondoltuk, majd beoltatjuk mi, nem gond... A sötétben mást nem igazán láttunk, csak a csillogó kis szemét, és tudtuk, hogy nagyon szeretnénk őt. Elvittük.
Azt mondták, hogy már száraz tápot kap. Elhittük, és vásároltunk neki azt is, meg azért egy kis pástétom jellegűt is, mert nagyon picinek tűnt az eb. Másnap a világosban észrevettük, hogy bolhás a kicsi. És hogy nem eszi meg egyáltalán a száraz tápot. Adtunk neki a pástétomból, abból fogyasztott a kis bolhás, örültünk. De nem sokáig. Estére kihányta az ételt, majd reggelre teljesen elhagyta magát. Az egész éjszakás szűköléséről pedig ne is beszéljünk.
A második napján nálunk már állatorvoshoz kellett vinni, ott felvilágosítottak minket, hogy ez a kiskutya még nagyon pici. Valószínűleg túl korán elhoztuk a mamájától, nem tudott enni és leesett a vércukra, és lehet, hogy bélgyulladást is kapott. Azért gatyába rázták szegényt, infúziót kapott, miegymás. Kaptam speciális tápot és egy injekciós tűt, hogy azzal próbáljam etetni. Ajjaj! Aggódtam, hogyan megy majd ez nekem?!
A harmadik napon úgy tűnt, hogy megerősödik a kutyus, már totyogott utánunk, ráült a lábamra fogmosás közben, és rettentően aranyos volt. Imádtam. Délután vissza kellett vinni az állatorvoshoz kontrollra, aki megnyugtatott, hogy jó úton halad a kiskutya, semmi gond nem lesz. Miután hazaértünk, ismét úgy döntött, hogy ő nem eszik. Egész éjszaka virrasztottam mellette, mert csak vonyított, szűkölt a kiskölyök. De nem bírtam sem megetetni, sem megitatni. Kerestük az aktuális ügyeletes állatorvos telefonszámát a rendelő honlapján, de nem volt feltöltve, így meg kellett várnunk a reggelt, amikor ismét az állatorvoshoz indultunk.
Ez volt, vagy is lett volna a kiskutya negyedik napja nálunk, de sajnos mire odaértünk, meghalt szegény. A doki annyit mondott, hogy „Legközelebb nézzük meg a Facebook oldalukat, mert ott mindig frissítik az ügyeletes telefonszámot”. Legközelebb... Ez azért elég morbidul hangzott, tekintve, hogy ennek a szegény kis jószágnak már nem lesz legközelebb. Magamat hibáztattam.
Fogtuk szegény Mogyikát, és eltemettük a városon kívül egy olyan helyre, ami mellett sűrűn elhaladunk autóval. Mondanom sem kell, hogy a 3-4 nap alatt, amíg nálunk volt, és virrasztottam mellette, fecskendővel etettem és itattam, nagyon a szívemhez nőtt, és zokogva búcsúztattam. Azóta mindenkit lebeszélek arról, hogy az interneten vásároljon állatkát, főleg, ha olyan tapasztalatlan, mint mi voltunk, mivel ezt nagyon csúnyán kihasználják az eladók. Akiket természetesen nem lehet utána elérni és felelősségre vonni, mert nem veszik fel a telefont és nem reagálnak az sms-ekre sem, ahogy a mi esetünkben történt.
Ezután jó darabig nem gondoltam kiskutyákra, de amikor egy ismerősnél lehetőség kínálkozott, hogy egy ilyen fajtájú kiskutyát fogadjunk be, akkor az elsők között jelentkeztem. Mivel tudtam, hogy jó helyről lesz a kiskutya, már nyugodtabban vártam az érkezését. Többször elmentünk megnézni, míg végül 8 hetes korában elhozhattuk. Nem törzskönyvezett, de fajtiszta, és a tenyésztő is úgy állt a dolgokhoz, ahogy kell. Fotókat küldött, többször meglátogathattuk, beoltatta és így tovább. Mondanom sem kell, nem fért el a tenyerünkben, amikor elhoztuk, jóval nagyobb volt, mint fajtársa, a kis Mogyi. Az oltási könyvét is megkaptuk, benne a pecséttel. Hál' Isten makk egészséges azóta is!
Szerző: kábé
