2018.03.27. 16:48:03 12946 387

Gyurta Dániel befejezte versenyzői pályafutását
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Bejelentette visszavonulását kedden Gyurta Dániel olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó.

Gyurta Dániel Rióban | Fotó via Facebook, Gyurta Dániel Official - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Gyurta Dániel Rióban | Fotó via Facebook, Gyurta Dániel Official

"A mai nappal sportolói pályafutásomat hivatalosan befejezem!" - mondta kedden a Komjádi uszodában a 28 éves klasszis versenyző könnyeivel küszködve. - "Talán életem legnehezebb pillanata ez most, de be kellett látnom, hogy azt a sok nehézséget, ami engem az utóbbi időben hátráltatott, nem tudom legyőzni."

Hozzátette, hogy mindig mindent beleadott, százszázalékosan végezte az edzéseket az elmúlt években is, de már a versenyeken nem tudott a korábbi szinten teljesíteni.

Gyurta Dániel jelképesen egy utolsó, 50 méteres úszással zárta le karrierjét: Wladár Sándornak, az úszószövetség elnökének sípszavára, hét gyermekkel közösen teljesítette a távot, miközben a lelátón az újságírók mellett családja, korábbi és jelenlegi edzői, valamint Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke figyelte. A parton a fiataloknak átadott egy-egy pólót, melyeken legjobb, korábbi világcsúcsot jelentő 2:07.23 perces ideje látható.

Az úszás után nem sokkal azt is elárulta, hogy most a medencében hasonló gondolatok jártak a fejében, mint a nagy versenyeken. Eszébe jutott, mit kellene tenni, ha ez egy vb-döntő lenne és a legnagyobb rivális tempózna mellette.

Újságírói kérdésre részletesebben is beszélt arról, miként jutott el a búcsúig. Elmondta, a sikertelen riói olimpia (17. hely) után ez még meg sem fordult a fejében, azon volt, hogy a 2017-es budapesti vb-n sikeres legyen. A hazai világbajnokságon azonban nem tudott egyéniben finálét úszni. Ugyanakkor a rövidpályás szezonra még felkészült, s igazán csak két-két és fél hónapja merült fel benne a befejezés kérdése.

Amint arra a bejelentésnél utalt, bizonyos körülmények már nem tették lehetővé, hogy teljes értékű munkát végezzen, márpedig - amint fogalmazott - a "90 százalék kevés". Konkrétabban pedig azt is elárulta, hogy sérülések nehezítették helyzetét, a háta már a tavalyi vb előtt három-négy héttel komolyan megsérült, a térde és combja sem volt rendben.

"Azt fontos megjegyezni, hogy csak a versenyzéstől vonulok vissza, az úszástól soha. Valószínűleg már holnap medencébe ugrok" - mondta Gyurta, aki a jövőjét illetően nem aggódik. Jelezte, 2016 óta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja, s ezt a nagyon élvezi és a jövőben is komoly feladatokat ad neki. Ezentúl pedig biztos benne, hogy azt az energiát, amit az elmúlt 25 évben a versenyszerű úszásba ölt, majd a civil életben is hasznosítani tudja. Megjegyezte, hogy pontosan még nem tudja, milyen szerepkörben marad az úszás mellett, abban viszont biztos, hogy edző nem lesz.

Gyurta megköszönte edzőinek, Virth Balázsnak és Kovácshegyi Ferencnek a rengeteg segítséget, kiemelve, nagyon sajnálja, hogy korábbi edzőjének, a 2017 májusában elhunyt Széles Sándornak már nem köszönheti meg, amit a szakember érte tett.

Az UTE úszója első kiugró sikerét 15 évesen, a 2004-es athéni olimpián érte el, amikor ezüstérmet nyert férfi 200 méteres mellúszásban. Kisebb hullámvölgyet követően a 2009-es világbajnokságon megnyerte kedvenc távját, majd 2011-ben és 2013-ban is megvédte címét. A 2012-es londoni játékokon olimpiai aranyérmet nyert világcsúccsal, 2010-ben és 2012-ben pedig Európa-bajnok lett. Gyurta Dániel 18-szoros magyar bajnok, rövidpályás vb-n két aranyat szerzett.

Forrás: MTI

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...