A mosogatószivacs a konyha egyik leggyakrabban használt eszköze, ám kevesen gondolnak arra, hogy milyen mikrobiológiai élet zajlik a habzó felület mögött. A szivacs meleg, nedves környezet, tele maradék étellel – tökéletes táptalaj a baktériumok és a penész számára. Bár naponta használjuk, a legtöbben csak akkor cseréljük, ha már látványosan elhasználódott, pedig a rejtett mikrovilág sokszor már előbb komoly problémát jelenthet.
Világszerte 700 ezer ember hal meg évente antibiotikum-rezisztens fertőzések következtében, közülük több mint 30 ezer Európában. Ha nem történik változás, pesszimista becslések szerint ez a szám 2050-re 10 millióra emelkedhet, a világ vezető halálokai közé emelve az antibiotikum-rezisztenciát.
Te is előszeretettel megőrzöd a félliteres műanyag flakonokat, hogy újra hasznosítsd őket, illetve van egy újratölthető kulacsod, amit nap mint nap használsz? Inkább hagyj fel ezzel a szokással, főként az elsővel. Lehet nem árulunk el nagy titkot, de az is lehet, hogy meg fogsz lepődni, miért is javasoljuk ezt.
Ragadozó baktérium lehet az új fegyver a legtöbb gyógyszernek ellenálló baktériumok elleni harcban - állapította meg egy új brit tanulmány.
Még ha nyáron néha felmentést is adtál magadnak, vagy időről-időre éves szinten erőt vesz rajtad a takarítás iránt érzett undor, akkor is vannak olyan dolgok, amiket bizony mindennap érdemes letakarítani, hogy csökkentsd a baktériumok és általuk terjesztett kórok kockázatát. Ráadásul, ha ezekkel a felületekkel napi szinten megküzdesz, összességében kevesebbet kell majd takarítanod.
Egy nemzetközi, otthonok higiéniájával foglalkozó intézet szerint az otthonunk legkevésbé higiénikus helyisége a konyha. Nem is gondolnád, hogy azon belül melyek a legpiszkosabb helyek és tárgyak… Egyik-másik számunkra is meglepetés volt. Mindenesetre jó tudni róla, hogy még nagyobb figyelmet fordítsunk rájuk.
A gyakori, alapos, szappanos kézmosás fontosságára hívja fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a kézhigiénés világnapon, május 5-én.