2018.01.30. 09:59:50 15103 462

Sötétedéskor nézz fel az égre! Különleges telihold lesz látható!
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Legutoljára egészen 150 évvel ezelőtt történt olyan csodás jelenség, amit a Hold fog produkálni nekünk január utolsó éjszakáján! Három jelenség együttesen lesz megfigyelhető: kékhold, szuperhold és holdfogyatkozás fog elvarázsolni bennünket.

Hold a háttérben - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Hold a háttérben

A Hold Magyarországon csak 16 óra 46 perckor kel szerdán fel, így sajnos a holdfogyatkozás nagy részéről le fogunk maradni, de ennek tudatában is érdemes lesz bekapcsolódnunk, és elgyönyörködnünk eme misztikus égi jelenségben.

Kék holdnak akkor nevezzük a teliholdat, ha az egy hónapon belül másodszor következik be. Ez nem olyan ritka jelenség (nagyjából 2-3 évente fordul elő), mint amilyennek hangzik, csak korábban nem kapott ekkora hírverést. Ám az már annál ritkább, hogy ez egybeesik azzal az időponttal, amikor az égitest a pályáján nagyon közel ér bolygónkhoz. A szakemberek szerint a hold most közel 15%-kal lesz fényesebb a szokottnál.

Használd ki a Hold megnövekedett erejét, és fordítsd az esti szabadidődet meditálására: a telihold fénye más megvilágításba helyezi a dolgokat, így sikeresebben tudod lezárni életedben, amit el kellene engedned.

Tisztító rituálék elvégzésére és a családi béke megteremtésére is alkalmas ez az időszak.

Forrás: biborcsillag.hu/2018/01/14/telihold-kekhold-holdfogyatkozas-2018-januar-31

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...