Ez az öt pont mentené meg az egészségügyet!
A kormány a múlt héten rábólintott Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár reformjavaslataira. Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász segítségével megnéztük, milyen eredményt hoznak az öt pontba foglalt tervek, és mi hiányzik belőlük.
1. TÖBB LEHETŐSÉG A HÁZIORVOSOKNAK
Az egészségügy szervezésének alapja, hogy a beteg először a háziorvoshoz forduljon. Neki kell kiszűrni, hogy a probléma helyben orvosolható-e, vagy komolyabb kórházi vizsgálatokra van szükség. Ha ez a rendszer működne, a betegek kevésbé terhelnék a rendelőket és kórházakat olyan bajokkal, amelyek helyben – akár egy gyógyszer felírásával – megoldhatók. A tervek szerint a jövőben a szimpla receptfelíráson, vérnyomásmérésen, egyszerű vizsgálatokon túl komolyabb feladatokat is kapnának a háziorvosok. Az ellátás ezzel közelebb kerülhet a beteghez. A vidéken élőknek ritkábban kellene a városi vagy megyei kórházba utazniuk.
A háziorvosok feladatköreit már az alapellátásról szóló törvény tavalyi módosítása tágabb kontextusba helyezte. Idén ezt akarják a gyakorlatban is megvalósítani. A háziorvosok ma nem írhatnak fel drágább gyógyszereket, ezzel is spórolni akar az állam. Ezt a jogosultságot most ismét visszaadnák nekik. A betegnek így nem kellene elmennie a szakrendelőbe, gyorsabban hozzájutna a gyógyszereihez. Tartani lehet azonban attól, hogy ezzel ismét megnövekedhet a gyógyszerfelírások száma, ami növelheti az állam kiadásait.
Meg kell oldani egy egyre égetőbb problémát is. A háziorvosi hivatás nem elég vonzó. A háziorvosi kar elöregedett, nincs elég utánpótlás. A 6500 praxis közül jelenleg 252 több mint fél éve nincs betöltve. Ahogy térképünkön is látható, nem csak kis falvakról van szó. Több budapesti kerületben és vidéki városban sincs mindenhol felnőtt- vagy gyermekháziorvos. Azt egyelőre nem látni, mitől válnának ezek a helyek egyszeriben vonzóvá a fiatal orvosoknak (a kurzort a térkép pontjaira állítva láthatja a tartósan betöltetlen háziorvosi praxisok adatait).
A háziorvosok hiányát első lépésben azzal is lehet enyhíteni, ha több feladatot bíznak az asszisztensekre, ápolónőkre. A jövőben ők gyakrabban beadhatnak injekciót vagy felírhatnak recepteket. Az orvosi ellátásnak a beteghez közelebb telepítését szolgálnák az úgynevezett praxisközösségek és csoportpraxisok is. A beteg az emelt szintű alapellátásban helyben juthatna gyógytornászhoz, ott végeznék a foglalkozás-egészségügyi vizsgálatokat, és ahol lehetőség van rá, több pszichológus lenne elérhető. A mentális problémákkal küzdők ugyanis gyakrabban járnak orvoshoz, több gyógyszert szednek, így ennek az intézkedésnek preventív jellege is lehet. Létezik olyan elképzelés is, hogy a kórházi ápolók legálisan szerezhetnének mellékjövedelmet az otthoni szakápolási rendszerben.
2. KANCELLÁROK A KÓRHÁZAK ÉLÉRE
Az egyetemek gazdasági működését ma már kancellárok felügyelik, a kórházakba kinevezett biztosokat valószínűleg nem így fogják hívni. Még a szerepük sem egészen tisztázott. Egyelőre annyi körvonalazódott, hogy térségenként 6-8 kórháznak lenne egy kancellárja. Feladatuk annyiban hasonló lenne az egyetemi kancellárokéhoz, hogy nekik is az állami pénzek felett kell őrködniük.
Ha a pénzügyi feltételek nem változnak, a kórházi adósság folyamatos újratermelődését ők sem tudnák megakadályozni. Az ugyanis a legtöbb esetben nem a kórházi menedzsmentek hibás vagy felelőtlen döntései miatt keletkezik, hanem az ellátás alulfinanszírozottsága miatt. Ezt a helyzetet csak a kórházak támogatásának alapját jelentő homogén betegségcsoportok (HBCS) után fizetett állami pénzek reális szintre emelése oldhatná meg. A „kórházi biztosok” várhatóan a kórházi szerkezet átalakításában is szerepet kapnak. Ha felmérik a megyében vagy régióban működő kórházak közötti párhozamosságokat, hiányokat, fontos szerepük lehet a szervezet racionalizálásában. Ez néhány kórháznak előnyös lehet, mások számára viszont leépítést hozhat. Ha a kórházi biztosok erős felhatalmazást kapnak, az súlyosan lefokozza a kórházak gazdasági vezetését és sértheti az intézmények autonómiáját. Amint körvonalazódik, hol várható ágyszámleépítés, borítékolható, hogy a helyi politika, élén a polgármesterrel és az országgyűlési képviselővel, kórházvédő üzemmódba kapcsol.
3. ÚJ KÓRHÁZ BUDAPESTEN, ÚJ FŐVÁROSI ÜGYELETI RENDSZER
Rogán Antal tavaly február 5-én jelentette be, hogy új kórházat fognak építeni Budán. Azóta eltelt egy év. Máig nem tudható, hol lesz a kórház. Cserháti Péter, a kórházfejlesztést előkészítő miniszteri biztos nemrég azt mondta: március 31-ig kerül a kormány elé az Egészséges Budapestért Program, amelyben már benne lesz a helyszín. Ezután készül el a megvalósíthatósági tanulmány október végéig, és talán az év végére írhatják ki a tervpályázatot. Az ügy eddigi előremenetelét látva jó, ha a szuperkórházból a 2020-as évek közepére lesz valami.
A helyszínért viszont kemény lobbizás indult, amelyben rosszabbnál rosszabb alternatívák szerepeltek. A II. és a XII. kerület polgármestere a Szent János Kórház fejlesztéséért szállt síkra. Bús Balázs, Óbuda polgármestere Tarlós Istvánnal karöltve a Margit Kórház fejlesztése mellett állt ki, de felmerült a Déli pályaudvar területe, a volt Országos Pszichiátria és Neurológiai Intézet épülete, sőt olyan javaslat is elhangzott, hogy az új budai kórház Pesten legyen, a Megyeri hídnál.
Sokkal fontosabb kérdés a fővárosi ügyeleti rendszer újraszervezése. Szükség van egy észak-pesti, egy dél-pesti és egy budai kórházra, amely az év 365 napján 0–24 óráig képes fogadni betegeket, és ehhez van elég szakorvosa. A Semmelweis-terv korábban erre a feladatra északon a Honvédkórházat, Dél-Pesten a Semmelweis Egyetem bázisát, Budán pedig a Szent János Kórházat és a hozzá csatlakozó Kútvölgyi Klinikai Tömböt jelölte ki, de akkor még nem volt szó új kórház építéséről.
4. ÚJ KÓRHÁZI MINIMUMFELTÉTELEK
A kórházi minimumfeltételekről szóló rendelet ma azt írja elő, hány és milyen végzettségű szakorvos, szakápoló, mennyi eszköz szükséges egy-egy kórházi osztály működtetéséhez. Miután általában nincs elég orvos vagy ápoló, ezeket a minimumfeltételeket a legtöbb kórház a gyakorlatban nem tudja teljesíteni. Most megfordítanák a dolgot. Azt mérnék fel, hány és milyen szakorvos, asszisztens, eszköz van az egyes kórházakban. Ennek eredménye alapján adnának aztán engedélyt a kórházaknak arra, milyen ellátást végezhetnek, és milyet nem.
Sinkó Eszter szerint ez a felmérés várhatóan drámai eredményt fog adni. Az egészségpolitika sokkszerűen szembesül majd a tényleges orvos- és nővérhiánnyal. Ma ugyanis még azt sem lehet pontosan megmondani, hány szakorvos dolgozik a magyar kórházakban. A legtöbben ugyanis 3-4 helyen vállalnak munkát – pont azért, hogy az adott kórház tudja teljesíteni a minimális előírásokat.
Egy ilyen felmérésnek komoly következményei lehetnek. Ha az orvosoknak elő akarják írni, hogy csak egy helyen dolgozzanak főállásban, akkor komoly béremeléssel kellene kompenzálni a kieső munkák miatt csökkenő jövedelmüket. Másfelől a szakorvoshiánnyal szembesülve számos kórházban ellátásokat, osztályokat kellene megszüntetni, és a ritka szakmák képviselőit a megyei kórházakba kellene összpontosítani. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár azt sem zárta ki, hogy a hiányszakmák képviselői „turnéznának” a kórházak között, hogy ne a betegnek kelljen utaznia utánuk. Sinkó Eszter szerint ez tartható álláspont, ha ezért rendesen megfizetik a szakorvosokat.
5. A GYÓGYÍTÓ ÉS ÁPOLÓ OSZTÁLYOK SZÉTVÁLASZTÁSA
Évtizedek óta megoldatlan problémája a hazai kórházaknak, hogy sok belgyógyászati vagy pszichiátriai osztály ágyain nem gyógyító tevékenység folyik, csak idős vagy krónikus betegeket ápolnak. A tervek szerint június 30-ig megteszik az első lépést. Ahol ezek az elfekvők egy kórház területén külön tömbben vannak, azok finanszírozását átadják a szociális ágazatnak. Ez körülbelül 3-4 ezer ágyat jelenthet. A többi kórháznak fél éve lenne arra, hogy a nem gyógyító osztályokat leválassza. Az ápolási osztályok fenntartási költsége alacsonyabb. Ezekbe kevesebb orvos kell, miután a feladatok nagy részét a szakápolók el tudják látni. Az így felszabaduló összeget a gyógyító osztályok finanszírozására fordíthatnák. Komoly megtakarítás azonban ettől nem várható: valamivel kevesebbet kell bérre és gyógyszerre fordítani, a kórházak ezzel a rezsit fogják tudni megspórolni.
ÉS AMI HIÁNYZIK
Egy jó egészségügyi reformhoz valóban nem kell több öt pontnál, de az egészségügy néhány égető problémáját ez nem fogja megoldani.
Nővérhiány: Az itthon maradt orvosok egy része mellékállásokkal, ügyeletekkel, gyógyszervizsgálatokkal vagy magánpraxissal legalább ki tudja egészíteni jövedelmét. A nővérek előtt azonban nem sok perspektíva van. A Magyar Kórházszövetség pénteki kongresszusán ezért nem is annyira az orvos-, mint inkább a súlyos nővérhiányt nevezték meg az egyik legnagyobb problémának. Vidéken ez kisebb gond, ott ugyanis gyakran a kórházak számítanak a legnagyobb munkaadónak. Budapesten azonban nehezebb képzett nővért találni, hiszen számos jobban fizetett munkalehetőség van. Jelentős az elvándorlás is: tavaly 707 egészségügyi szakdolgozó kért hatósági bizonyítványt külföldi munkavállaláshoz.
Béremelés: Továbbra is nagyon alacsony a magyar orvosok és egészségügyi dolgozók fizetése. A Rezidensek és Szakorvosok Szövetsége (ReSzaSz) szerint először a szakdolgozók és a kórházi alkalmazottak fizetését kellene 50 százalékkal megemelni. Ezután a már gyakorló szakorvosok fizetését kellene a fiatal szakorvosok már megemelt béréhez igazítani. A szervezet szerint ezt a rendszer finanszírozásából hiányzó évi 600 milliárd forinttal lehet elérni. Ennek a követelésnek nem sok esélye van. Idei évértékelőjében Orbán Viktor elismeréssel szólt az egészségügyben dolgozókról, de egyértelművé tette: béremelés csak akkor lehetséges, ha ezt a gazdaság teljesítőképessége lehetővé tesz. Ha tehát béremelésről van szó, a magyar gazdaság sohasem teljesít elég jól, a ReSzaSz szerint viszont ma mindennek igenis lenne fedezete és eredménye.
Forrás: vs.hu
