2016.06.22. 09:41:14 8078 201

Brit EU-népszavazás - A gazdaságról és a bevándorlásról szólt az utolsó, eddigi legnagyobb tévévita
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

A gazdaság és a bevándorlás kérdésében csaptak össze kedd este a brit EU-tagság és a kilépés hívei a csütörtökre kiírt népszavazás kampányának utolsó, eddigi legnagyobb televíziós vitájában.

Dübörög az élet Londonban - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Dübörög az élet Londonban

Az éjszakába nyúló vitát hatezer fős közönség előtt a Wembley stadion melletti sportcsarnokban rendezték, és a BBC televízió politikai újságírói vezették.

A kilépésért kampányoló tábor vitacsoportját a konzervatív párti Boris Johnson, London volt polgármestere, a bennmaradás mellett érvelő politikuscsapatot Johnson munkáspárti utódja, Sadiq Khan, London májusban megválasztott jelenlegi - egyben első muszlim - polgármestere vezette.

Johnson a szintén konzervatív párti kormányfő, David Cameron EU-párti álláspontjával szemben kampányol a kilépésért, Khan, aki a Munkáspárt, a legnagyobb ellenzéki brit politikai erő tagjaként lett London polgármestere, ugyanakkor Cameron egyik legfőbb szövetségese a népszavazási kampányban.

Johnson a kedd esti vitában azzal érvelt, hogy a jelenlegi "kiegyensúlyozatlan" bevándorlási rendszer korlátozás nélküli hozzáférést enged az EU-társállamok "510 millió" állampolgárának a brit munkapiachoz, miközben "eltaszítja" a máshonnan érkezőket, akik "hatalmas mértékben" hozzájárulhatnának például a brit állami egészségügyi ellátó szolgálat (NHS) működéséhez.

A volt londoni polgármester megismételte azt a többször hangoztatott álláspontját, hogy ha Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból, az ausztráliai elbírálási rendszerhez hasonló, pontozásos módszerre alapuló bevándorlási szabályozást kellene meghonosítania az EU-tagállamokból érkező munkavállalókkal szemben.

Ezt a tervet Johnson és a Brexit-párti kampánytábor másik frontembere, Michael Gove igazságügyi miniszter terjesztette elő június elején. Az elképzelés alapján Nagy-Britannia 2020-ra, a következő brit parlamenti választások idejére honosítaná meg az új bevándorlási mechanizmust, amely különböző kritériumok alapján, pontozásos rendszerrel bírálná el a letelepülési és munkavállalási kérelmeket a külföldi EU-tagállamokból érkezők esetében is.

Ez véget vetne az uniós állampolgárok jelenlegi szabad nagy-britanniai munkavállalásának, jóllehet a már Nagy-Britanniában élő és dolgozó külföldi EU-munkavállalókra visszamenőlegesen az új szabályozás nem vonatkozna.

A tervezett kritériumok között szerepel az angol nyelv magas szintű ismeretének megkövetelése, és annak előírása, hogy minden jelentkezőnek az adott munkakör betöltéséhez szükséges szakképesítése legyen.

A kedd esti televíziós vitában Sadiq Khan erre a javaslatra reagálva megjegyezte, hogy Ausztráliában a lakosság arányában számolva kétszer akkora a bevándorlás, mint Nagy-Britanniában. Hozzátette: a bevándorlásból Nagy-Britanniának hatalmas gazdasági, kulturális és társadalmi előnye származik. A londoni polgármester szerint köszönet illeti az NHS-ben és a szociális ellátórendszerben dolgozó 130 ezer külföldi EU-munkavállalót, ugyanúgy, mint a brit oktatásban vagy az építőiparban alkalmazott uniós polgárokat.

Khan a bevándorlók elleni gyűlöletkeltéssel vádolta Boris Johnsont.

Hangsúlyosan szóba került Törökország EU-csatlakozása is. Johnson azzal érvelt, hogy a Cameron vezette brit kormány hivatalos politikája Törökország minél előbbi EU-felvételének elősegítése, lehetővé téve a török állampolgárok szabad nagy-britanniai munkavállalását.

Khan ugyanakkor hazugságnak nevezte a Brexit-tábor kampányának azt a visszatérő elemét, hogy Törökország rövid időn belül csatlakozik az EU-hoz. A londoni polgármester szerint ha a felvételi tárgyalások a jelenlegi ütemben haladnak, akkor Törökország legkorábban 3000-ben léphet be az Európai Unióba.

A csütörtöki népszavazás előtt több televíziós vita már nem lesz a két tábor között, és szerdán a kampány befejeződik.

Forrás: MTI

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Megéri-e beépíteni a tetőteret?

Egy korszerű elvárásoknak minden szempontból megfelelő, komfortos padlástér kialakítása sokak számára kívánatos megoldásnak bizonyul. A kialakítás igényét illetően több cél lehet a mozgatórugó. Ugyanakkor az akadályozó tényezőkkel is szembe kell nézni, optimális esetben még a szakemberrel való szerződéskötést megelőző szakaszokban, hogy ne érjenek kellemetlen meglepetések.

Mutatjuk, mely országokba költözik a legtöbb magyar ember

Az egyik legnépszerűbb globális adatplatform, a Statista kimutatásai szerint az elmúlt évben a külföldre költözés főbb motivációi a jobb munkahely találása, a partner országában való új élet kezdése, valamint a továbbtanulási célok voltak. Mindezek mellett ugyanakkor kulcsszerepet játszott a célországtól remélt jobb életminőség, a személyes kihívások és komfortzóna feszegetések, a kaland- és felfedezésvágy. Sokakat pedig a klasszikus tiszta lappal kezdés vágya terelt egy idegen országba, emellett akadtak olyanok is, akik a nyugdíjas éveiket kívánták egy régen kiszemelt helyen tölteni. De vajon milyen szándékok állnak a magyar emberek külföldre költözésének hátterében?

Ezek a világ legélhetőbb országai 2024-ben

Vajon milyen tényezők szükségesek ahhoz, hogy egy országról általában kijelenthető legyen az, hogy: „élhető”? Ez a kifejezés olyan szempontok kombinációjaként értendő, amelyek nagyban hozzájárulnak az ott élők életminőségéhez és jólétéhet.