2014.05.22. 19:00:00 1543 15

"A hűség az utolsó, amit valaki elvárna egy királytól"
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

A királyokat és királynőket mindig nagy érdeklődés övezi, nemcsak a hírverés, hanem az olykor valóban különleges életutak miatt is. Ha szeretnél Te is egy kicsit bekukkantani a díszes paloták falai mögé, és kíváncsi vagy, hogyan is működik az érdekházasság, volt-e hűséges uralkodó, kik a tudós királynők, akkor olvasd el a Lisa Hiltonnal, brit újságírónővel készített interjút! Igazi királynő szakértő a hölgy.

Lisa Hilton | Fotó: lisa-hilton.com - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Lisa Hilton | Fotó: lisa-hilton.com

Mitől különlegesek a királynők?

A középkor nagy részében egyfajta misztikus erő áradt a királynőkből. A könyvemben az 1066 és 1503 közötti években követtem figyelemmel az angol királynők életét, és azt tapasztaltam, hogy ebben az időszakban ők voltak az egyetlen olyan nők, akik kulturális és gazdasági befolyással rendelkeztek. Ráadásul a történelemtudomány nagyon keveset tud róluk – legalábbis Angliában. Ez vonzott bennük igazán: hogyan lehet az, hogy ezeket a nőket alig ismerik, annak ellenére, hogy hatalmas hatással voltak Angliára.

Pontosan mit ért az alatt, hogy gazdasági és kulturális befolyással rendelkeztek?

Minél mélyebben beleássa valaki magát a forrásokba, annál tisztábban látja, hogy a királynők mennyire belefolytak az uralkodásba. Például az Exchequer – az angol királyság pénzügyeiért felelős intézmény – első ülésén egy nő elnökölt a 12. század végén. Kulturálisan annak is komoly hagyománya volt, hogy a nők az irodalom őrei. Akkoriban a latin volt az üzleti nyelv, amit a nők nem beszéltek, helyette viszont ők foglalkozhattak az óangol és a normann-francia nyelvű költők műveivel. Innen származik az a fontos szerepük, hogy a középkor későbbi részében ők lettek a művészetek, az építészet és a divat pártfogói. Ők feleltek az etikettért és a moralitásért is.

Milyen oktatásban részesültek a királynők?

A többi nőhöz képest elég jóban. Persze mostani szemmel nézve ez sem volt sok. Nem nagyon volt szokás például akkoriban írni. Még a férfiak körében is inkább az olvasás dívott. Az írás az írnok feladata volt. A nőknél viszont azt lehetett látni, hogy az idő előrehaladtával egyre többet tudtak a vallásról, az olvasásról, a történelemről, a zenéről és a táncról. De kifejezettebben tanult királynők nem igazán voltak a 12. században. Flandriai Matild és Skóciai Matild, két korai normann királynő kíséretéről úgy hírlik nagyon is képzett volt, de utána nem voltak olyan tudós királynők, mint amilyeneket a reneszánsz idején láthattunk például Olaszországban.

Miért nem?

A történelem a körülmények és a személyek találkozásáról szól. Mondhatjuk azt, hogy nem voltak túlságosan intellektuelek azok a nők, akiket feleségül vettek akkoriban a királyaink, de mondhatjuk azt is, hogy az oktatás nem volt az igazi. Szerintem leginkább azért nem voltak igazán művelt királynőink, mert Anglia el volt zárva a kontinenstől. A 13. századtól a királynők már csak a szigeten belül utazgattak, mivel elvesztek a normandiai birtokok. Így kevésbé terjedhettek az új ideák. A kontinensen például ott volt Christine de Pisan, aki nagyon magas szinten űzte az írást, hozzá hasonlóan képzett nők nem voltak Angliában. És még a hírük se nagyon jutott el oda.

Ki tanította a királynőket? Gondolom nem ugyanazok az oktatók foglalkoztak velük, mint a trónörökösökkel.

Általában a királynői háztartás tagjai vállalták magukra ezt a feladatot. A királynő választotta ki, ki tanítsa majd a lányát, őket meg általában a püspökök befolyásolták. De a legtöbbet nem is fiatalkorukban tanulták, hanem amikor belecsöppentek a királynői szerepbe, hiszen nem volt királynő-iskola, amit elvégezhettek volna. A királynő-lét amúgy is egy passzív szerep volt. Nem a királynők akartak királynővé válni, hanem a családjuk intézte ezt, hogy ezzel vigye előre a dinasztia ügyét.

Ki volt a kedvenc királynője?

A kedvencem Franciaországi Izabella volt, aki nagyon fiatalon hozzáment II. Eduárdhoz. Ez a férfi nagyon rosszul bánt vele, megalázta, elvette a jogait, nem adott neki pénzt. Izabella beleszeretett egy Roger Mortimer nevű grófba, és közösen sikerült letaszítaniuk Eduárdot a trónról. Feltehetőleg ők is ölték meg. Aztán az európai vezetők és a pápa ellenében is képesek voltak hatékonyan kormányozni, amíg Izabella fia, III. Eduárd nem lett nagykorú. Izabella nem volt jó ember, de volt stílusa.

Itt egy hűtlenség történetét mesélte el. Ez mennyire fontos a királyi családok történetében?

A hűség az utolsó, amit valaki elvárna egy királytól. I. Henriknek annyi fattyú gyermeke volt, hogy 23-24 után már senki nem is számolta. De akkoriban a házasságnak nem is volt köze a modern szerelemideálhoz, a házasság egy gazdasági döntés volt a társadalom minden szintjén. A királyoknál ugye a diplomáciai kapcsolatok előrelendítéséről szólt, hogy kivel házasodjon a leendő király. A házasságoktól függött a kereskedelem, ettől függtek a szerződések, és persze a háborúk is. De a királynőknek kevesebb joguk volt szexuális életet élni, mint a királynak. Nyilván a királynő feladata az volt, hogy trónörököst gyártson, és a házasságtörés árulásnak számított, amiért fejvesztés járt. Miközben a királyok azt tehettek, amit csak akartak, és azzal, akivel csak akartak.

Szóval az elején nem volt szerelem ezekben a házasságokban. De később sem alakulhatott ki valami kötődés király és királyné közt?

Hatékony házasságok voltak csak: a legjobb esetben egy boldog partneri viszony alakulhatott ki. Ott volt például István király, aki hűséges volt a feleségéhez. De a szerelembeesés inkább a művészetek, a költészet témája volt. Kötődés persze volt, meg hát szerették a gyerekeiket is.

Erzsébet királynő egy bankjegyenErzsébet királynő egy bankjegyen

Még a huszadik században is tabunak tűnt a szerelem, ha Károly és Diana házasságát nézzük.

Az egy tipikus királyi házasság volt, de tényleg nem volt modern értelemben vett szerelmi házasság. A dinasztiai értelemben olyan volt mint a többi. Adva volt az idősebb férfi és a fiatal szűzlány, és a feladat az volt, hogy legyenek örökösök. Nem vagyok Diana-szakértő, de szerintem az volt náluk a probléma, hogy Diana nem akarta elfogadni a szabályokat: egy normális huszadik századi házasságban gondolkodott, és nem akarta elfogadni, hogy a szabályokat a királyi család írja elő, és ezek évszázadok óta szinte változatlanok.

De elindított egy forradalmat, a legfrissebb királyi esküvő már sokkal inkább a mostani normák szerint működőnek tűnik.

Annak tűnik, de belülről szerintem ugyanannyira könyörtelen, mint a korábbiak. Szerintem csak arról van szó, hogy a királyi család rájött, modernebb formában kell az egészet tálalniuk. Szerintem rájöttek, hogy a régi módi már nem jön be az embereknek, és modernnek kell tűnniük. Hogy tényleg modernebbek lettek-e, azt nem tudom.

És ha visszamegyünk egy kicsit az időben, a trubadúrok szerelme milyen volt?

Ez egy eléggé vitatott kérdés. Van egy nagyon leegyszerűsített elképzelés arról, hogy a trubadúrok találták fel a romantikus szerelmet. Azt a szerelmet, amit mi is ismerünk. Állítólag a spanyoloktól örököltük ezt, ők pedig az araboktól. Mások a földöröklés problémás voltára vezetik vissza a trubadúr-irodalom kialakulását: azoknak a fiataloknak is kellett ugyanis adni valami munkát, akik már nem örököltek földet. Én azzal értek egyet, hogy a trubadúroknál a szerelem játék volt: egy intellektuális verseny volt, ami a szeretett asszonyért folyó versengésben merült ki. De szerintem a trubadúrok a szerelmi kapcsolatok természetéről nem sokat árultak el. Ez az egész irodalom olyan volt, mint ma a filmek: a középkori emberek számára az volt a szórakozás, hogy a trubadúrok előadásait hallgatták. Tudták, hogy a szerelem nem ilyen, de mégis szórakoztatta, sőt izgalomba is hozta őket. Ugyanúgy, mint minket egy romantikus film. A középkori emberek is voltak annyira szofisztikáltak, hogy tudják, ez nem a valóság.

Írt egy könyvet XIV Lajos szeretőjéről is, akit csak Franciaország valódi királynőjeként említ.

Françoise Athénaïs de Rochechouart de Mortemart, vagy ahogy jobban ismerték, Madame de Montespan nem csak XIV Lajos szeretője volt, de egyben hat gyermekének is életet adott. Ő volt a király nagy szerelme, és ő volt mellette, amikor elkezdte átépíteni és bővíteni a Versailles-i Kastélyt, de akkor is, amikor elkezdte felvenni annak a zsarnoki királynak – vagy Franciaország legnagyobb uralkodójának, kinek mi tetszik – szerepét, akit ma ismerünk. Egy nagykövet nevezte őt először Franciaország valódi királynőjének, azért, mert az akkori királynő, Mária Terézia tényleg valamelyest szürke volt, és az igazi glamúr a király akkori szeretőjét vette küröl. Akkoriban, a 17. században hasznosabb volt szeretőnek lenni, mivel a házasságok dinasztikus okokból köttettek, de az igazi szerelem és szenvedély a szeretőnek jutott. Éppen ezért könnyen lehetett a szeretői pozícióra alapozva karriert építeni.

Királynői koronaKirálynői korona

Madame Montespan később belekeveredett egy mérgezési botrányba. Csak belekeverték, vagy tényleg ölni akart?

Szerintem belekeverték. Ez volt az a bűnügy, ami nagyon sokkolta az akkori francia társadalmat. Több száz embert vizsgáltak, és magas rangú emberek kerültek rács mögé. Én úgy láttam, az általam ismert dokumentumok alapján, hogy Madam de Montespannak nem volt szándékában megölni a királyt. Miért is akarná eltenni láb alól a gyermekei apját? Azt a férfit, akinek a befolyását köszönhette. Szerintem az történt, hogy szerelmi bájitalokat vásárolt egy olyan nőtől, akiről később kideült, hogy méregkeverő. Madame de Montespannak rengeteg ellensége volt, és a bíróságon is sokaknak állt érdekében, hogy bemártsák. Volt egy csomó dokumentum, amelyekben a bizonyítékok szerepeltek. Ezeket megmutatták XIV. Lajosnak is, aki elolvasta őket, majd elégette az összeset. Ezért soha nem tudjuk már meg, hogy mennyire lehetett Madame de Montespan érintett az ügyben.

Miért égette el?

Nem tudjuk. Gondolom, nem akarta, hogy más is elolvashassa. Lehet, hogy az állt benne, hogy Madame de Montespan azért vette a bájitalt, mert a király impotens volt, és fel akarta valamivel kelteni a vágyát. De az is lehet, hogy tényleg meg akarta ölni, Lajos pedig a dokumentumok elégetésével védte volna a gyermekei anyját.

Melyik a valószínűbb?

Az alapján, amit tudunk, én az impotencia mellett tenném le a voksom. A Bourbon királyok általában többek voltak az átlagos férfiaknál. Amikor XIV. Lajos meghalt, és megvizsgálták a testét, az orvosok azt vették észre, hogy kétszer akkora bele volt, mint az átlagos embernek. A Bourbonoknak hatalmas étvágyuk volt, de nem csak az evésben voltak mértéktelenek. Úgy ittak, vadásztak és basztak, mint a királyok. Két főbb típus volt ebben a családban: voltak a dagadt hülyék, mint XVI. Lajos, akik nem csináltak mást, mint zabáltak. És voltak a vékony energetikus királyok, mint XIV. és XV. Lajos, akik minden energiájukat a nyeregben és a hálószobában adták ki magukból. Szerintem XIV. Lajosnak nagyon fontos volt, hogy az emberek úgy tekintsenek rá, mint a nyugat legjobb szeretőjére. De persze ez egyáltalán nem biztos, csak azért mondom, mert megkérdezte, aztán kellett valamit válaszolnom.

Forrás: vs.hu

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tesztett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...