Miután a tavasz idén az elejétől szinte a végéig jelmezbált tartott és ősznek öltözött, felmerülhet bennünk a kérdés, hogy a nyár vajon mennyire lesz tréfás kedvében? Ugye isén nem következik be minden nyaraló rémálma, miszerint pont a várva várt szabadsága hetében fog elromlani az idő?
A farsangi időszakhoz hozzátartozik – a fánk és az ötletesebbnél ötletesebb, őrültebbnél őrültebb jelmezek mellett – a tánc időszaka is. Ha idén még nem roptad elégszer, koptatnád még a cipőd talpát, akkor táncra fel!
Tűz címmel mutatja be új, szenvedélyes nőalakokat középpontba állító estjét a Szegedi Kortárs Balett, a három darabot magában foglaló produkciót a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházában március 10-től, Budapesten, a Nemzeti Táncszínházban március 26-tól láthatja a közönség.
A zene - többnyire észrevétlenül, de - végigkíséri az életünket: Az édesanyák jellemzően már akkor is énekelnek babájuknak, amikor még a pocakban van, aztán évekig éneklik a kicsi kedvenc altatódalát. A gyerekek egy részének azonban a gyerekdalok korszaka után tini korukig megszakad a gyakorlati kapcsolata a zenével.
Ha azt mondjuk, legjobb táncjelenetek, nyilván Te is fel tudsz sorolni legalább három olyan filmes alkotást egy-egy ikonikus táncos képkockával. És ha jól belegondolsz, ezek nagy része mind musical, vagyis alapból központi helyet foglal el bennük a zene és a tánc.
A farsang szóról mindig a jelmezes kavalkádra asszociálunk, holott nem minden farsang kötelező kelléke az álarc. A gazdasági év lezárását és a finom újbort is ünneplő időszak, azaz a kisfarsang a karácsonyi ünnepek előtti vigadalom - őszi esküvők és bálok - időszaka.
Mitől nő egy nő? Attól, hogy mer önmaga lenni és meg meri élni azt a fajta nőiességet, ami benne rejlik! A női kreativitás, érzékenység , játékosság és a másokra irányuló figyeleme mind-mind ennek a részei. Igen ám, de hogyan építsük ezt bele úgy a mindennapi életünkbe, hogy javunkra váljanak?
2022-ben ismét megrendezésre kerül a családi fesztiválok egyik, ha nem a legszínesebbje! Ebben a hónapban három hétvégén is lehetőség lesz ellátogatni a Hajógyári-szigetre, ahol a világjárvány lecsengése után ismét megrendezésre kerül az ingyenes Generali Gyerek Sziget!
“A táncban benne van kicsinyben a világ: jóság, erő, lassúság mind együtt. Az egyik ember ezt szereti, a másik azt, de nincs, kinek ne tetszenék a tánc…” (Kalidásza) Ünnepeld hát meg te is a Tánc Világnapját, amelyet 1982 óta április 29-én tartanak meg világszerte a Nemzetközi Táncbizottság felügyelete alatt.
Az elmúlt évek történései sajnos nem kedveztek túlzottan a kedélyállapotunknak. A koronavírus okozta bezártság, elszigetelődés, aztán meg a szomszédos országban indult háború, az eseményekkel járó bizonytalanság bizony a kedvünket is megtépázta.
Irigykedve nézem azokat, akik bármilyen típusú zenére, bármikor képesek táncolni. Olyan felszabadultak, magától értetődőek a lépéseik, mint másnak a helyben járás. Jómagam nem ezt a csapatot erősítem, viszont nagyon szeretem nézni a profi, vagy profin amatőr táncosokat.
Dolgos mindennapok, főzés, mosás, kisgyerekek, házi feladat és házi állatok… kinek van ideje, no meg kedve a nap végén még takarítani is? Azonban ezeket a teendőket nem tudjuk a végtelenségig tologatni magunk előtt, sőt nem is ajánlatos, mert könnyen beleszakadhatunk a sok munkába. Vedd hát rá magad a rendszeres rendrakásra!
Ha hobbink van, az nem csak a szabadidő hasznos eltöltését jelenti! Hozzájárulhat egy esetleges társasági kör kialakulásához, de a legtöbbel minden bizonnyal élénkíthető agyunk működése. Lássuk, melyek a legajánlottabb szabadidős tevékenységek ez utóbbihoz!
Legyen bárki bármekkora őszrajongó, azért így november felé már neki is kezd kicsit tele lenni a hócipője a nyirkos, ködös idővel, és szomjazik egy kis napfényre. Sajnos, a napfényt nem tudjuk garantálni, de szuper tippjeink segítségével kicsit javíthatsz a hangulatodon!
Egyre többet hallani a kontakt improvizációról, egyre gyakrabban előkerül és egyre több embert érdekel, pedig már körülbelül 50 éves múltja van. De mi tulajdonképpen ez a mozgásforma és miért jó? Miért szeret bele szinte mindenki, aki kipróbálja?
Június 25. és 27. között 21. alkalommal rendezik meg a Körös-völgyi Sokadalom elnevezésű népművészeti fesztivált Gyulán, amely egyben a Gyulai Várszínház 58. évadának nyitánya is.
A szervezők úgy döntöttek, hogy az eredeti időpont helyett az előre meghirdetett pótdátumon, augusztus 25. és 28. között tartják meg a járványhelyzet miatt tavaly elmaradt Fishing on Orfű fesztivált - közölték az esemény hivatalos honlapján.
A fittségen túl van még közös dolog a két mozgásforma között. Mégpedig az, hogy egyedül és csoportosan is kivitelezhető mindegyik. Az igaz, hogy társaságban a tánc sokkal szórakoztatóbb, de a jelenlegi helyzetben inkább szorítkozzunk magunkra Jótékony hatásai így is érvényesülnek majd.
Kedvenc filmje mindenkinek van. Általában több is. Kedvenc táncos filmje is mindenkinek van, már aki szereti az ilyen jellegű alkotásokat. De neki valószínűleg több is van. És általában, aki csípi ezeket a műveket, kedvenc táncjelenetekkel is büszkélkedhet.
Azt hiszem, mióta világ a világ, és mióta lemásztunk arról a bizonyos fáról és két lábra álltunk, mi, emberek, táncolunk. Örömünkben, bánatunkban, szerelmesen, vagy éppen szerelemre vágyva, ha a feszültséget szeretnénk levezetni, vagy éppen kalóriát égetnénk. Vagy csak úgy, mert megszólal egy dal, amire a lábaink önkéntelenül is megmozdulnak.