„Nem baj.” „Semmi gond.” „Engem nem zavar.” – Mondatok, amelyeket reflexből mondunk ki, még akkor is, ha belül épp az ellenkezőjét érezzük. Mintha egy egész generáció arra kondicionálta volna magát, hogy csendben elfojtsa a sértettséget, a fáradtságot vagy a fájdalmat, és úgy tegyen, mintha minden rendben lenne. A „nem baj” azonban nem a béke, hanem gyakran a megfelelés, a konfliktuskerülés vagy a tanult önmegtagadás nyelve.
Van az a pillanat, amikor a szánk már formálná a „nemet”, de valahogy mégis „rendben, megoldom” lesz belőle. Ismerős? A legtöbben átéltük már, milyen az, amikor a saját igényeinket háttérbe szorítjuk, csak hogy ne bántsunk meg valakit, ne okozzunk csalódást, vagy épp ne tűnjünk önzőnek. A nemet mondás azonban nem hidegség, hanem önismereti és önvédelmi képesség – és megtanulni nemet mondani gyakran sokkal nagyobb bátorság, mint igent.
Mindannyian álmodunk magunknak egy ideális életet, melyről gyakran fantáziálunk, megvalósításához terveket szövünk, eléréséért hajlandóak vagyunk fáradozni. A realizálás általában nem ugyanaz, mint ami a „látomásainkban” él, mégis örömmel tölthet el bennünket, ha akár egy kis lépéssel is közelebb kerültünk a vágyott életünkhöz, énünkhöz.