A pulykahús fogyasztásának számos pozitív hatása van az egészségre és az ízlelőbimbókra egyaránt. Néhány ok, amiért érdemes a mai menühöz a pulykát választani!
Az emelkedő önköltség miatt az állattartók elkerülhetetlennek látják a hús- és tejtermékek drágulását - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-vel hétfőn.
Hála a tavalyi év minden eddiginél erősebb környezetvédelmi hullámának, egyre több helyen kezdtek foglalkozni az állati eredetű termékek visszaszorításával. Ennek vonzata az is, hogy egyre több helyen üti fel fejét a húsmentes hús. Már a gyorséttermek kínálatában és a hazai húsiparban is.
Az általános vélekedéssel ellentétben azonos hatással van a vér koleszterinszintjére a vörös és a fehér hús fogyasztása amerikai kutatók új tanulmánya szerint.
A vörös és feldolgozott húsokra kivetett adóval évente világszerte több mint 220 ezer ember halálát lehetne megelőzni és 40 milliárd dollár megtakarítást elérni az egészségügyi kiadások terén - állítják az Oxfordi Egyetem kutatói.
A magas fehérjetartalmú ételek különösen romlékonyak a nagy melegben, de a tésztákat sem szabad újramelegíteni és a hűtőszekrényben tárolásuk sem javasolt ilyen időben - mondta Hídvégi Edit ételallergia-szakértő az M1 aktuális csatornán.
Mitől lesz egy hús ízletes és porhanyós? A legfontosabb a hús minősége, ám a kémiai folyamatok az állat levágását követően sem állnak le. Miről árulkodik a hús színe és az állaga? Mi köze a vízmegtartó képességnek a hullamerevséghez? Hogyan érleljünk otthon, házilag? Mindez kiderül a Laboratorium.hu legfrissebb konyhakémiai cikkéből...
Változtak a húskészítményekre és a sütőipari termékekre vonatkozó előírások a Magyar Élelmiszerkönyvben azért, hogy a magyar fogyasztók az eddiginél is jobb minőségű élelmiszerekhez juthassanak - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
A nyaralás során különösen fontos a jó tervezés. Az időjárásra ugyan nem lehetünk hatással, de arra igen, hogy a szabadságunk nagy részét ne a WC-n töltsük el. Ezért is érdemes megismerkedni – ha nem is testközelből – a Clostridium perfringens nevű baktériummal...
Nagyon sokszor nincs az embernek ideje rendes ebédet vagy vacsorát főzni. Nem is magával a főzéssel, inkább az előkészítéssel van a baj, ami néha jóval több időt igényel, mint a tényleges sütés vagy főzés. A jelenlegi késztermékek azonban gyakran kevés húst tartalmaznak, és az ízük sem az igazi.
Majdnem 50 százalékkal több omega-3 zsírsav található az organikus tejben és húsokban, mint a hagyományos ipari tenyésztés és termelés során előállított változataikban - állapította meg egy nemzetközi szakértőkből álló csoport a témában végzett eddigi legnagyobb tanulmány során.
A feldolgozott hústermékek fogyasztása rákkeltő és "valószínűleg" a vörös húsé is - derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rákkutató intézetének hétfőn nyilvánosságra hozott tanulmányából.