2016.03.23. 15:38:40 17400 341

Megállni vagy várakozni tilos?
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

A közúti közlekedésben részt vevő járművezetők jogosítványuk megszerzésekor KRESZ ismereteikről is tanúbizonyosságot tesznek, azonban sajnos sok esetben tapasztalható, hogy tudásuk hiányos, esetleg az idő múlásával megkopott. Különösen érvényes ez a megállás és várakozás szabályai esetében.

Megállni tilos - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Megállni tilos

Az 1/1975 KPM-BM rendelet alapján megállásról beszélünk a be-és kiszálláshoz, vagy a folyamatos fel-és lerakodáshoz szükséges ideig történő megálláskor, illetve- ha a jármű egyéb okból egy helyben tartózkodik, és a vezető a járműnél marad, de legfeljebb 5 percig. E szabályból fontos megemlíteni a mindenki által ismert 5 perces szabályt, mely csakis akkor érvényesül, ha nem hagyjuk el a gépjárművet. Ebből eredően, ha a sofőr ott hagyja az autóját, vagy a megállásnál hosszabb ideig egyhelyben tartózkodik, már várakozásról beszélhetünk.

Várakozni tilosVárakozni tilos

A vonatkozó jogszabály alapján megállni - ha közúti jelzésből, illetve egyéb jogszabályi előírásból más nem következik- csak az úttest menetirány szerinti jobb szélén, azzal párhuzamosan, egy sorban szabad. Egyirányú forgalmi úton az úttest bal szélén akkor szabad megállni, ha a jármű mellett legalább 5,5 méter szélességű hely marad. Itt szintén kivételt képez, ha a közúti jelzés mást mutat, ugyanis meghatározott helyeken a KRESZ kifejezetten tiltja még a megállást is. Ilyennek tekinthető a gyalogos átkelőhely, a hidak, autóbuszöblök, illetve az autópályán a kapaszkodósávok, vagy éppen a kerékpársávok.

A járművek megállását, vagy várakozását mindezek mellett táblák is tilthatják, így megállás, illetve várakozás megkezdése előtt kiemelten kell figyelni a kihelyezett közlekedési táblákat.

A fenti szabályok ismerete azért nagyon fontos, mert azok megszegése szabálysértésnek minősül. Érdemes figyelni arra, hogy a kiszabható helyszíni bírság mértéke tízezer forint, míg pénzbírságként akár húszezer forintba is kerülhet figyelmetlenségünk. s akár a közterület-felügyelő is megbírságolhatja a figyelmetlen autóst.

Forrás: D.A.S

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Baleset? Internetes csalás? Fizetési meghagyás? - Mire elég egy jókor jött jogi tanács?

Az életben szinte naponta történnek velünk olyan események, amikor sokat segíthet, ha tisztában vagyunk jogainkkal. Dolgozunk, utazunk, nyaralunk, vásárolunk, étterembe, színházba járunk. Amikor minden rendben van fel sem merül bennünk, hogy sokszor bizony csak a szerencsén múlik, hogy nem kerülünk nehéz helyzetbe. De a szerencse forgandó, a baj nem válogat. Ha pedig megtalál, akkor jól jöhet, ha van valaki, akire számíthatunk. - A Jog365 szakértőjének írása.

A szomszéd fűje… – indulnak a kerti munkák

Beköszöntött a tavasz, eljött a kerti munkák ­ideje. Ugyanúgy ahogy a Társasházban élők a terjengő ételszag és a felszálló cigarettafüst miatt tudnak éveken keresztül megoldhatatlannak tűnő vitákat folytatni, addig vidéken, illetve kertes házban élő szomszédok ugyanilyen megoldhatatlannak tűnő konfliktusa a fűnyírás és az egyéb zajjal járó kerti munkák.

A gyöngyhalászok bizarr munkanapjai és gyakori végzetük: a fűrészfogú halál

A drágaköveiről egykor híressé vált Ceylon szigete később a gyöngyhalászatnak adta át a stafétát. Hajdanán a nemesgyöngy-halászatra specializálódott bennszülöttek egy cápabűvölő jelenlétével és bátorításával ugrottak be a vízbe, hogy kagylózsákmánnyal a kezükben térjenek vissza a hajóra. A halászok által összegyűjtögetett kagylókat felhalmozták, majd elárverezték. A felvásárlók sokat kockáztattak ezzel az üzlettel, hiszen rengeteg kagylóban nem lelték meg a gazdagság forrásaként számon tartott gyöngyszemet. Ám a kereskedők kockázatvállalása eltörpült az életüket minden nap kockára tevő gyöngyhalászokéi mellett.