2014.07.10. 06:05:00 2397 22

Halálos betegen az utasbiztosítás sem érvényes
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

"Ha rákos, minek utazgat?" Ezt kérdezte a biztosítási ügynök annak az asszonynak a lányától, aki már hetek óta nem tudott hazajutni Brazíliából. Addig nem engedik haza, amíg ki nem fizeti közel 4 millió forintos kórházi számlát.

A mi érdekünk, hogy elolvassuk a kötött szerződéseket. Mindig! - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com A mi érdekünk, hogy elolvassuk a kötött szerződéseket. Mindig!

A kórházból már legalább kiengedték

A legutolsó hírek szerint legalább a kórházból kiengedték már azt az idős rákos asszonyt, aki világot látni ment három hétre az idősebbik lányával Brazíliába. “Szeretett mindig is utazni így gondoltunk egyet, és együtt elmentünk egy messzi útra” – írta a lánya, Bea.

Ilona néni évek óta beteg, ám betegsége jelenleg nem aktív, vagyis az utazás ellen sem az idegsebésznek, sem a kezelőorvosnak nem volt kifogása. Annak rendje s módja szerint utasbiztosítást kötöttek az interneten, és június elején elutaztak.

Az idős asszony szervezete azonban rosszul reagált a brazil környezetre, fertőzést kapott és kórházba került, ahol körülbelül tíz napot töltött az öntudatlanság és az ébrenlét közötti állapotban. Lányának, aki éjjel-nappal mellette volt és ápolta, a világbajnokság miatt esélye sem volt arra hogy a repülőjegyét becserélje, így június 23-án haza kellett jönnie, ám azóta már vissza is repült, mivel édesanyját, bár magához tért és szállítható állapotban volt, a számlafizetésig.

Egyszerűen nem engedte ki a kórház

Egy héttel ezelőtt ugyanis 12 000 eurót – csaknem 4 millió forintot- számláztak ki, ezt kellett volna kiegyenlíteni ahhoz, hogy az asszonyt haza lehessen hozni.

A pénzt a biztosító nem fizeti ki. És hozzá kell tenni: végül is jogosan, mivel a szerződésben szerepel egy plusz kitétel, amely szerint a biztosítás nem érvényes, vagyis “az utazással kapcsolatos gyógyítási költségekre kiterjedő biztosítás esetében nem áll fenn biztosítási védelem az alábbi meglévő betegségek és panaszok esetén, amennyiben a biztosítás megkötését megelőző 12 hónapban járóbeteg- és/vagy fekvőbeteg- szakellátásra került sor: szívbetegség; agyvérzés; rákos megbetegedés; diabétesz (1-es és 2-es típusú); migrén; epilepszia; sclerosis multiplex.”

A felsorolt betegségeknél, lévén krónikus bajokról van szó, egészen bizonyos, hogy 12 hónap alatt akár többször is meg kell jelenni az orvosnál akkor is, ha a betegnek semmilyen panasza nincs.

A biztosító úgy látta, hogy Ilona néni a legyengült immunrendszeréről a rák tehet, és mivel a szervezete nem volt teljesen egészséges, így nem egyértelmű hogy csak a fertőzés felelős a helyzetért.

Mindez valóban benne van a szerződésben, csakhogy az interneten, ahol a biztosítás köttetett, erre senki sem kérdezett rá.

“Hibáztam, mert nem olvastam el, a szerződés apró betűs részét, mely erre kitér.

Bevallom őszintén nem tudtam, és eddig soha nem is halottam erről a szabályról, ami a rákosokra vonatkozik. De kérdem én, ha ez egy ekkora kivétel, egy netes felületen kötött biztosítás esetén ez MIÉRT NEM VILLOG PIROSSAL?? És vajon miért nem csak ennek kitöltése után enged át a rendszer????" Kérdezi Facebook-bejegyzésében - ahol gyűjtést indított - az idősebb testvér.

Konzuli segítséggel kiengedték

A magyar konzul végül tegnap bement a kórházba, mondta a VS.hu-nak Zsuzsa, Ilona néni másik lánya. Édesanyjuk így elhagyhatta az intézményt, és most az idősebb lányával egy apartmanban vár arra, hogy az ügy valahogy elintéződjön. A kórház követeli a pénzt, a biztosító kiszállt, a légitársaság pedig orvosi felügyelet nélkül vonakodik a szállítástól. A számla mostanra 4,1 millió forintra rúg, az adományokból ennek körülbelül az 1/5-e gyűlt össze.

Könnyű bajba kerülni, ha valaki nem egészséges

Az interneten percek alatt köthető utasbiztosítás. Több biztosítási alkuszcég honlapján is össze lehet hasonlítani a kínálatot, miután kitöltünk egy egyszerű kérdőívet. Be kell írni az utazás dátumát, az úticélt és az utazó korát.

Az egészségi állapotról senki nem kérdezősködik

Holott nem Ilona néni biztosítója az egyetlen, amelyik nem fizet, ha az utasnak egyébként valami baja van.

Ez a biztosító a feltételei között 12 hónapot ad meg és – emlékeznek?- a következő betegségeket sorolja: szívbetegség; agyvérzés; rákos megbetegedés; diabétesz; migrén; epilepszia; sclerosis multiplex. A statisztikák alapján, amelyek szerint csak 2-es tipusú cukorbetegséggel körülbelül egymillióan élnek Magyarországon, ez annyi emberre vonatkozik, hogy mindenképpen megfontolandó Vass Gábor, a PBA biztosításközvetítő cég szakmai vezetőjének tanácsa:

ha valakinek bármi baja van, vagy nem biztos abban, hogy milyen feltételek vonatkoznak rá, hagyja az online szerződéseket, és mindenképp forduljon a tanácsadókhoz személyesen.

Igaz, hogy így valamivel lassabban megy a biztosításkötés, viszont garantálható, hogy az utazót nem éri kellemetlen meglepetés - mondta a VS.hu-nak Vass Gábor.

Miután kicsit elmélyedtünk a különböző biztosítók szerződései között, azt találtuk, hogy a különböző biztosítók nagyon változatosan fogalmaznak, amikor a meglévő betegségekről van szó.

Az gyakorlatilag magától értetődik, hogy a biztosítók nem fizetik az utasbiztosítás keretein belül a meglévő betegségek gyógyszerköltségeit, vagy azt, ha valaki kifejezetten orvosi kezelésre utazik külföldre.

De ezen túl bárkivel előfordulhat, hogy gyógyszerekkel karbantartott, tünetmentes krónikus betegséggel él együtt, és az alapbetegsége miatt, vagy egészen más okból orvosra szorul. Az Európai Unión belül az Európai Egészségbiztosítási Kártya többnyire megoldja a problémát, de a többi országban ez már nem működik, a biztosítók szerződéseit pedig ajánlatos apróra kiolvasni, mert a kizáró okok sokfélék.

Nem Ilona néni biztosítója az egyetlen, amelyik nem térít meg semmit, ha egy éven belül egy betegség miatt kezeltek valakit, és van az inkább csak teljesen egészségeseknek való, egészen széleskörű, amelyik nem fizet akkor, ha legalább féléve fennálló betegséggel függ össze az orvosi ellátás.

Ez mégsem jelenti azt, hogy betegen senki ne kószáljon messzire: van olyan biztosító is, amelyik sürgős szükségnek, azaz biztosítási eseménynek tartja – vagyis fizet – ha a korábban már meglévő betegségében olyan állapotromlás következik be, amely sürgős orvosi ellátást tesz szükségessé.

Találtunk azonban olyan biztosítót is, ahol például a rák, az AIDS, az előrehaladott veseelégtelenség, az előrehaladott szívbetegség, és a korábbi bypass műtét számít olyan betegségnek, amikor a biztosító kevesebbet fizet – de csak akkor, ha valaki betöltött egy bizonyos kort(!).

Időseknek drágább

A kor gyakorlatilag minden biztosítónál számít: kétszer, sőt háromszor is többe kerülhet ugyanaz a biztosítás, ha valaki elmúlt mondjuk hetven éves. Sőt van olyan biztosító, ahol 75 év felett már egyáltalán nem lehet utasbiztosítást kötni.

Kerestük a biztosítót is, de egyelőre nem értünk el senkit, aki válaszolni tudott volna a kérdéseinkre.

Forrás: vs.hu

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tesztett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...