Forradalmian új módszert fejlesztenek magyar kutatók, amelynek lényege, hogy a fejbőr alá ültetett elektródával időben felismerhetők legyenek az epilepsziás rohamok elektromos jelei, illetve célzott elektromos ingerlésekkel csökkenthető legyen a rohamok száma. A Semmelweis Egyetemen és a Szegedi Tudományegyetemen folyó fejlesztések kiemelkedő jelentőségűek azokban az esetekben, amikor a betegek nem reagálnak a hagyományos gyógyszeres kezelésekre.
Ne növeljük drasztikusan tovább a nyugati ember egyébként is proteindús étrendjét fehérjetartalmú táplálékkiegészítőkkel – figyelmeztet a Semmelweis Egyetem. Ha ugyanis valaki nagy mértékben megemeli a fehérjefogyasztását, akkor a vesét jelentős túlmunkára készteti, amely így károsodhat. Ugyanakkor életünk során vannak olyan időszakok, például csecsemőkorban, a várandósság alatt vagy 65 év felett, amikor fokozottabb fehérjebevitelre van szükség. Ezért a személyre szabott mennyiség meghatározására keressük fel kezelőorvosunkat vagy forduljunk dietetikushoz!
A derékfájdalom az egyik leggyakoribb egészségügyi probléma, ami legtöbbször pihenés és/vagy recept nélkül kapható készítmények hatására néhány napon belül elmúlik – ezt télen hólapátolás után, vagy tavasszal a kerti munkák során sokan megtapasztalhatják. Vannak azonban esetek, amikor mindenképpen indokolt háziorvoshoz fordulni, vagy akár a sürgősségi ellátást igénybe venni – mondja Nagy György professzor, a Semmelweis Egyetem Reumatológiai és Immunológiai Klinikájának igazgatója.
A stroke-on átesettek autóvezetési alkalmasságát pontosabban és kevesebb hibával megítélő értékelési modellt dolgoztak ki a Semmelweis Egyetem kutatói. A Journal of Stroke and Cerebrovascular Diseases lapban megjelent tanulmány több, egymást kiegészítő teszt eredményeit kombinálja, így részletesebb képet ad az érintett kognitív állapotáról és csökkenti a téves, a jogosítvány elvételéhez vezető döntések számát.
A legújabb kutatások szerint a dohányfüst alapjaiban károsítja a szervezetet: aktiválja a sejthalált, kedvezőtlen változást idéz elő az immunrendszerben, a bélflórában, sőt, több generáción keresztül öröklődő egészségügyi veszélyeket hordoz – mutat rá dr. Torzsa Péter, a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára.
A magvak fogyasztása, tünetmentes időszakban, nem növeli az egyik gyakori vastagbélgyulladás, az ún. divertikulitisz kockázatát, sőt akár enyhén csökkentheti is – derül ki a Semmelweis Egyetem friss tanulmányából. A kutatók kb. 800 ezer ember adatait elemezték, hogy kiderítsék: indokolt-e a régen sokszor hangoztatott tanács, miszerint a betegségben szenvedőknek kerülniük kell a mogyoróféléket – vagy ez csupán városi legenda.
Egy Semmelweis Egyetem hivatalos boltja elnevezésű, de nem a Semmelweis Egyetemhez köthető weboldalon, az intézmény nevével visszaélve reklámoznak egy szájon át szedhető fogyasztószert. A hirdetésekben hamisan állítják, hogy annak használatával néhány nap vagy hét alatt látható változás érhető el többek között az elhízás, a szív- és érrendszeri panaszok, a cukorbetegség, az alvási aphnoe, a bélrendszeri és ízületi problémák esetében.
A téli hónapok több szempontból is kihívást jelentenek az emberi szervezet számára, különösen a krónikus betegségekkel élőknek. A hideg okozta megpróbáltatások azonban megfelelő stratégiákkal (rendszeres testmozgás, D-vitamin-pótlás, megfelelő alvás, kontrollált hideg hatás) nemcsak kezelhetők, de akár előnyösek is lehetnek az egészség szempontjából – mutat rá dr. Varga Péter család-, foglalkozás- és életmódorvos, a Semmelweis Egyetem Szakrendelő Intézetének igazgatója.
Nemcsak az idős emberek szenvedhetnek reumatológiai betegségekben, hanem a kisgyermekek is, a hűvös idő pedig fokozhatja a fájdalomérzékenységet, hiszen ilyenkor az ízületi folyadék sűrűbbé válik, és lassul a vérkeringés is.
Világszinten Magyarország az elsők között van a fej-nyaki daganatok halálozási listáján, pedig korai stádiumban felfedezve ezek a ráktípusok is jó eséllyel gyógyíthatók. Ehhez elegendő lenne figyelni a tünetekre, és rendszeres önellenőrzést végezni, vagyis a testnek ezt a régióját időről időre átvizsgálni, különösen a rizikócsoportba tartozóknak – mondja dr. Tamás László, a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikájának igazgatója.
Akár 69 százalékkal is mérséklődhet a méhtestrák kialakulásának kockázata azoknál a nőknél, akik minimum tíz évig szednek fogamzásgátló tablettát – derül ki a Semmelweis Egyetem friss tanulmányából. Az elemzés eredményei időarányos védőhatásra utalnak: már rövidebb idejű ún. orális fogamzásgátlás is számottevően csökkentheti a betegség előfordulásának esélyét.
Gyakori táplálkozási tévhit, hogy a gyümölcsökben található természetes cukrok (azok közül is a fruktóz) hizlalnak, megemelik a vércukor- és inzulinszintet, ezért egészségtelenek. Az igazság ezzel szemben az, hogy a gyümölcsökben található rostok, vitaminok, ásványi anyagok, antioxidánsok kulcsszerepet játszanak a daganatos betegségek megelőzésében, az immunrendszer erősítésében és az anyagcsere szabályozásában – mondja Szabó Adrienn dietetikus, a Semmelweis Egyetem Szakrendelő Intézetének munkatársa.
A hagyományos gluténmentes snackeknél több rostot és fehérjét tartalmaz az a növényi alapú gluténmentes keksz, melyet a Semmelweis Egyetem Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszéke fejlesztett ki.
Minden műtéten átesett betegnek otthonában kell folytatnia a sebkezelést. A nemzetközi statisztikák alapján azonban hozzávetőleg minden ötvenedik páciens a helytelen otthoni sebkezelés miatt további rendszeres ambuláns ellátásra szorul. A Semmelweis Egyetem legújabb oktatóvideója a helyes sebellátással összefüggő helyzeteket mutatja be.
Akár hányinger, szédülés, émelygés, fejfájás is felléphet az arra érzékenyeknél, ha nagy hőmérséklet- vagy magasságkülönbségnek teszik ki a szervezetüket, a vérnyomásunk ugyanis ilyenkor reagál a környezetváltozásra. Dr. Barna István, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika főorvosa azt mondja, az egészséges szervezet nagyon gyorsan adaptálódik, viszont a magas vérnyomással küzdő betegeknek azt javasolja, hogy a nyaralásra is vigyék magukkal a vérnyomásmérőt, hogy az esetleges ingadozásokat követni tudják, ehhez igazítva a gyógyszeradagolást.
Légzéstechnikákkal, tudatos felkészüléssel, vagy akár relaxációs gyakorlatokkal csökkenthető, de akár el is kerülhető a hosszú várakozásokkor fellépő szorongás, frusztráció, stressz, rosszullét vagy pánik. Előfordulhat, hogy az utazások nemcsak az élményekről, hanem a váratlan bosszúságokról is szólnak.
A tartósan napi hét óránál kevesebbet vagy kilenc óránál többet alvók esetében nagyobb a halálozás kockázata – derül ki a Semmelweis Egyetem frissen megjelent tanulmányából. Eszerint a férfiak és nők között jelentős különbségek figyelhetők meg. Az alvási szokások a stroke és a stroke-hoz köthető halálesetek kockázatát is jelentősen befolyásolják.
Folyamatosan nő a regisztrált nemi betegek száma Európában, azon belül Magyarországon. A nyár és az azzal járó fesztelenebb életmód pedig kifejezetten kedvez a szexuális fertőzések terjedésének – hívja fel a figyelmet dr. Tóth Béla, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikájának adjunktusa, a nemi betegségekkel foglalkozó Országos STD Centrum vezetője. A klinika igazgatója, dr. Holló Péter kiemeli: bár a szexuális úton terjedő fertőző betegségek gyógyíthatók, már a HIV-fertőzés is jól kezelhető, kezeletlenül azonban akár súlyos egészségkárosodást is okozhatnak, így fontos az időbeni felismerésük.
A legújabb gyógyszerfejlesztéseknek köszönhetően az örökletes angioödéma, ez a nem egyszer életveszélyes állapottal járó ritka betegség akár már a közeljövőben génszerkesztési technológiával is kezelhetővé válik – mondja dr. Farkas Henriette, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászai és Hematológiai Klinika egyetemi tanára, az Országos Angioödéma Referencia és Kiválósági Központ vezetője.
Napi nyolc óra minőségi alvással, rendszeresen végzett testmozgással, tíz-tizenöt perces pihenőidőkkel, relaxációs gyakorlatokkal csökkenthető a vizsgák előtti szorongás és stressz. A kiegyensúlyozottsághoz ilyenkor még fontosabb a tudatos felkészülés, a megfelelő időbeosztás, a napi vagy heti teendők pontos összeállítása.