Az életközépi krízis (midlife crisis) fogalmáról elsőként Jaques Elliot, kanadai pszichoanalitikus írt, amit leginkább felnőtt férfiak tapasztaltak. A szakember praxisában felfigyelt arra, hogy ez a jelenség nagyjából a negyvenes évekbe lépve, szinte elkerülhetetlenül és szükségszerűen jelenik meg. Ebben a konfliktusban az egyén szembe találkozik a saját végességének valóságával, ami megrémíti, és egyfajta sokként, mi több, halálfélelemként éli meg. Gyakran az „életbe menekülés” útját választja, melyben új szerelmeket keres, lelki öngyógyító kísérletet tesz, és egy illuzórikus második ifjúkor mentsvárába akar menekülni. Hogyan ismerhetőek fel e krízis jelei, és milyen kiutak állhatnak a rendelkezésünkre?
A 40 és 55 év közötti férfiaknál gyakran jellemző, hogy megváltoznak. Természetesen nem csak a fizikai megjelenés változásaira gondolunk, hanem bizonyos személyiségbeliekre is. A párterapeuták a férfiak ezen életszakaszát találóan második pubertás kornak is nevezik.
Legbelül minden férfi halhatatlan, szuperhős, adonisz és alfahím. Aztán az élet kellős közepén, megsuhintja a férfinépet a halhatatlanság, a tény, hogy mennyi idő eltelt, hogy lassacskán egész biztosan kevesebb van előre, mint hátra. Az évtizedek óta törtető fiatalság kultusz pedig csak felerősíti ezt az érzést. Beszéljünk róla, mert ugyan mindenkit érint, nem kell elsüllyednünk benne!
A korábbi évek trendjétől eltérően tavaly nőtt a válások száma hazánkban, leginkább a 40-es éveikben járó és 50 év feletti házaspárok körében. Az életközepi válság meglehetősen komplex probléma, ami különösen a nők számára nehéz. A szülők ilyenkor szembesülnek az „üres fészek” szindrómával, amikor gyermekek a családi fészekből kirepülnek és hirtelen magukra maradnak.