A félrevezetés művészete - Szúrd ki a hantást!
Szeretitek a fából készült, kissé füllentős Pinokkió történetét? Hiába mókás a hazugság hatására megnővő orrocska, hiába hajtogatunk valamit, attól az még nem feltétlenül lesz igaz. A valós életben nincs ilyen egyértelmű jele annak, ha valaki hazugsággal traktál bennünket, a testbeszéd és a beszédstílus figyelése révén vehetjük csak észre az árulkodó jeleket.
A nyelvi kommunikáció egyre többször szolgálja azt a célt, hogy a beszélő megváltoztathassa a hallgatóság véleményét vagy éppen a világnézetét. Ez annál könnyebben mehet nekik, minél inkább elkötelezettek a kinyilatkoztatásuk iránt. A meggyőzés azonban kútba fulladhat, amikor a meggyőzni kívánt személy megtévesztést észlel.
Ne hallgass a csalóra!
A közvetve hamis tartalmakat annál hatékonyabban tudják lebukás nélkül átadni a másik félnek, minél kevésbé informatív a félrevezető mondandó. Természetesen ehhez a másik fél is szükségeltetik, mivel kulcsfontosságú, hogy kellően alul informált legyen és valamennyire híján legyen a kontextusfüggő értelmezés képességének.
Külön tudomány szól arról, hogy miként lehet úgy előadni valamit, ami szemen szedett hazugság, hogy a hallgatóságunk előtt ne bukjunk le. A hamis információt ugyanis úgy is meg lehet osztani, hogy a beszélő konkrétan nem hazudik, de bizonyos fokig mégis megtéveszt másokat.
Habár alapvető helyzetben az emberek nehezményezni szokták, ha manipulálni akarják őket, sok esetben még a nyilvánvaló manipulálást sem szúrják ki, mert például elvakultan vagy szenvedélyesen hisznek valakinek vagy valamiben. Sokszor az ilyen közkedvelt dolgok égisze alatt csapnak be akár tömegeket is, ilyenkor a hibás érvelés győzedelmeskedik az éberséggel szemben a kommunikáció során.
Pedig a hazudozás kognitív szempontból nagyobb igénybevételt kíván, mint az őszinte kommunikáció, amellett, hogy a becstelenség a jó hírnév (és a közösség bizalmának) elvesztésével járhat.
Így védekezz a hazugságok ellen!
Azokkal az emberekkel szemben, akikkel még nincs kellő tapasztalatunk, legyünk kissé bizalmatlanabbak és kérdő jelezzük meg mondandójuk hitelességét - a forrás és a tartalom szempontjából ugyancsak.
Ne vegyünk tehát mindent készpénznek, amit mások mondanak nekünk, még akkor is érdemes a dolgok után járni, ha első hallásra szemernyi kétségünk sincsen a hallott információk valódiságában: Figyeljünk fel az ellentmondásokra, a homályos megfogalmazásokra és a következetlenségekre!
A beszélő testbeszéde a leggyakoribb árulkodó jel a hazugság kimondásakor, ezeket könnyen felismerhetjük mindaddig, amíg a füllentésre hajlamos fél meg nem tanulja elrejteni azokat:
- Elfordulás; ha beszéd közben a másik fél elfordítja tőlünk mondandója bizonyos szakasza közben a fejét vagy akár az egész testét, általában azért teszi, mert hazugságon kapja magát.
- A száj eltakarása; a tenyérrel, az ököllel vagy akár csak pár ujjal önkéntelenül és pillanatnyi ideig történő mozdulat a száj elé azt jelzi, hogy olyan hangzott el, aminek nem lett volna szabad.
- A szemmozgás túlzott kontrollálása; a pislogás elnyújtása vagy éppen a túlzott pislogás, illetve a szem “indokolatlan” zárva tartása jellemzően akkor fordul elő, ha valaki valótlant állít.
- Lefelé görbülő szájrándítás; amikor az elhangzottak nem állnak összhangban a valóban igaznak gondoltakkal. Vigyázat, ha a szemöldök is felszalad a száj rándulásával egyidejűleg, akkor a beszélő valószínűleg valóban nem tudja a választ!
Forrás: www.frontiesin.org
