2016.12.02. 08:57:23 8933 279

Szallas.hu: díjazták az év legjobb szálláshelyeit
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Kiosztották az Év szállása 2016 verseny díjait, az idén a négycsillagos superior mátraházai Residence Ózon vehette át az Év szállásának járó elismerést - közölte a versenyt négy éve elindító Szallas.hu portál az MTI-vel csütörtökön.

Eger, Dobó tér - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Eger, Dobó tér

A díjakat több mint félmillió vendégértékelés és 43 ezer szavazat, illetve a szakmai zsűri véleménye alapján ítélték oda - közölték a szervezők.

Az Év turisztikai települése kategóriában a verseny történetében immár harmadik alkalommal Hajdúszoboszló vitte a prímet, a fürdőváros évek óta a legnépszerűbb turisztikai célpont a magyarok körében.

Az Év turisztikai attrakciója cím nyertese a RepTár (Szolnoki Interaktív Repülőmúzeum) lett.

A tájékoztatás szerint a verseny történetében először adták át az ifj. Papp Imre-emlékdíjat, amely a turizmus területén kiemelkedő szakmai munkásságot ismeri el. A díj nyertese Szádeczky Kornélia, az Eger és Térsége TDM (Turisztikai Desztináció Menedzsment) elnöke, illetve az Egererdő Zrt. közjóléti és turisztikai előadója lett. Nevéhez fűződik a Gyógyvizek Völgye nevű kezdeményezés kidolgozása és megvalósítása, melynek révén 100 ezer vendégéjszakával gyarapodott Eger és térsége.

A díj névadója az idén elhunyt Papp Imre, aki szállodavezetőként és a sümegi vár üzemeltetőjeként kulcsszerepet vállalt Sümeg turisztikai népszerűsítésében.

Idén debütált a versenyen az Év autentikus szálláshelye kategória is, amelynek első díjazottja a négycsillagos Forgách Kastély Hotel Mándok lett.

A szakmai zsűri és a vendégek véleménye alapján idén az Év külföldi szálláshelye címet a háromcsillagos Hotel Tatra Zakopane kapta.

Forrás: MTI

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Feszült vagy? – 2+1 instant tipp a gyors nyugalomért

Van az úgy, hogy minden összejön, és a stressz-szinted az egekben. Azt veszed észre, hogy egész nap be vagy feszülve, és lassan már nem tudsz koncentrálni, mert annyi a megoldandó feladat, hogy úgy érzed, egyszerűen belefulladsz. Van az a pont, mikor Neked kell eldöntened: elsüllyedsz a stressztengerben, vagy megállsz egy pillanatra és megpróbálsz megnyugodni.

Ezeket az illóolajokat használhatod szorongás ellen

A szorongás a világ leggyakrabban tapasztalt mentális zavarai közé sorolható, mely világszerte több száz millió embert érint. Nem titok, hogy a szorongás tünetei már nem csupán a felnőtt korosztály esetében jelentkeznek, hanem a gyermekek és a serdülőkorban lévő fiatalok körében is. Amennyiben az aggodalom, a feszültség, a félelem- és tehetetlenségérzés intenzívvé és túlzottá válik, nagymértékben hat a viselkedésre, a közérzetre, valamint a kognitív képességekre – pl. gondolkodás, figyelem, emlékezés stb. – egyaránt. Szerencsére ma már a szorongás kezelésére számos természetes megoldás közül lehet választani.

A lakberendezés pszichológiája

Az otthon a személyiség egyik legkézzelfoghatóbb és legszembetűnőbb kifejezője. A lakberendezés erőteljes hatást gyakorol a közérzetre, a hangulatunkra, a kreativitásunkra és a motivációinkra egyaránt. Ahogy a dal is mondja: Ezek csak házak, az otthon az valami más. De vajon mitől válik mássá? Mi teszi egyedivé, személyre szabottá? Mi az a többletérték, aminek a jelenlétében azt mondhatjuk: „az enyém”? És milyen szerepet játszik mindebben a lakberendezés?