2016.05.16. 14:35:02 7205 315

Mit csinálnál másként? – Lehet megbánás nélkül élni?
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Mi a célja az életünknek? Miért élünk? 20-22 éves korom óta nem gondolkoztam el mélyebben ezen a kérdésen… Akkoriban nagyon foglalkoztatott, hogy miért vagyok én itt. Aztán dolgozni kezdtem, és azóta csak teszem, amit kell és örülök annak, ami adódik…

Dédimama - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Dédimama

Így leírva ez pontosan úgy hangzik, mintha egy robot lennék. Pedig nem így van, mert szerencsére mindig is élveztem a munkámat, szerettem a kollégáimat, az embereket, akik körül vettek. Mindig volt idő pihenésre – néhány hajtósabb időszakot kivéve. A család és az igaz barátok mindig mellettem vannak. Rájöttem, hogy nekem mi okoz örömet. Annak a vágya, hogy minél több mindent lássak, minél több mindent megismerjek, és hogy ezeket az ismereteket át tudjam adni másoknak is.

Pár hete beszélgettem a férjem nagymamájával, aki 88 éves. Mivel kettesben voltunk, így nyíltan tudtunk beszélgetni. Soha ezelőtt nem volt ilyesmire alkalmam, mivel az én nagyszüleim fiatalon elmentek. Kérdeztem a háborúról, az időszakról, amikor még az „uraságnál” élt a családjával, majd a felnőtt koráról. Azt is megkérdeztem tőle, hogyha újra kezdhetné, mi az, amin változtatna. Egyszerűen nem értette a kérdést… Ekkor végig futott az agyamon, hogy ő egy teljesen más korban nőtt fel, mint én. Más nevelési elvekkel, más eszmékkel, más gondolkodásmóddal és lehetőségekkel, szinte egy másik kultúrában. Hiába vagyunk Magyarországon ma is, a 40-es, 50-es években, sőt egészen a rendszerváltásig az egy másik ország volt.

Még édesanyám is azt mesélte, hogy fiatal korában (70-es évek) nem volt választási lehetősége, például, hogy hova menjen tovább tanulni. Akkor az volt a természetes: a szülők megmondtak mindent. Kemény kor volt egy nőnek, de a fiúknak sem volt sokkal egyszerűbb. Minket már egészen más szellemben nevelt, de óvó keze mindig felettünk van. Van, hogy annyira nem is titkoltan. Ha úgy érzi, be kell vetnie az anyjától is látott szigort, akkor beveti, de nem hagyja, hogy kisiklódjon a gyermeke élete. Amikor viszont látja, hogy nem dönthet helyettünk, akkor nem is dönt.

Visszatérve a 88 éves nagymamára, már nem volt bátorságom megkérdezni, hogy mi az, ami életben tartja, mi az, ami boldoggá tette az évek alatt. De azt hiszem, tudom a választ a kérdésemre. A család. Az, hogy segíthet. A mai napig ezt teszi. A dolgos, idős néni, aki addig van jól, amíg mehet, amíg csinálhatja, amíg a családja segítségére lehet. Mert akkor nem érzi feleslegesnek magát. Nagy baj lesz már, ha ő nem tereget, vagy nem vasal, vagy nem pöröl a dédunokáival… Hiába, hatalmas a generációs különbség! Az unokákat már más érdekli, más teszi boldoggá. Nem a házimunka, nem az, hogy megtanulják a kalács vagy rétessütés csínját-bínját. Nem kérdezik a háborúról sem. Meglehet, most még más az értékrendjük, valamelyest ez később változni fog, s lehet, hogy akkor már sajnálni fogják, hogy nem viselkedtek másként a dédivel.

Nem hibáztatom őket. A dédikéhez képest ők már egészen más kultúrában nőnek fel, mint ahogy én is. Én élvezem a szabad választás lehetőségét, ami neki nem volt. Más kérdés, hogy mihez kezdek vele – ez csak rajtam múlik. Lehet, hogy soha életemben nem leszek boldogabb annál a néninél, aki a megyehatárt el sem hagyta, de a családjával való foglalkozásban igazán az örömét lelte. A kis dolgok is boldoggá tették: a jó idő, az újkrumpli, vagy egy újszülött a családban... Nem is érti, hogy miért kell annyi mindent vásárolni, vagy elválni, az okostelefon- és internetfüggőségünkről pedig ne is beszéljünk.

A kulcs az elfogadás...

„Ez a fene nagy szabadság”, a sok lehetőség, ez a „más világ” egyáltalán nem garantálja, hogy jól is érezzük magunkat benne. Lehet, hogy aki ideje korán elfogadja a sorsát, és megtalálja a feladatát, a helyét a világban – ahogyan a dédi is –, az boldogabb, mint aki folyamatosan hajszol valamit; a többet, a szebbet, az élvezetesebbet. Mert aki ezt teszi, az nem a jelenben él, nem a jelenének örül, hanem valami jövőbeli, talán soha be nem következő dolog után ácsingózik. Pedig annak kell örülni, ami ma van. Ehhez azonban egy jó nagy adag elfogadásra is szükség van. Ahhoz, hogy túléljük azt is, amit nem mi választunk, mégis megtörténik.

Egy halál eset, egy vetélés. Ezekkel nem tud mit kezdeni az egocentrikus én; az aki úgy gondolja, hogy én vagyok a felelős a saját sorsomért, én választok. Az elfogadás az egyetlen esélye, hogy a csalódások után is boldog lehessen, hiszen van, amit feldolgozni nem lehet. Persze az elfogadáshoz vezető utat ki kell taposni. Nap mint nap dolgozni kell rajta, jó és rossz döntéseket hozni, és ezeket is elfogadni... Néha a jót nehezebb elfogadni, mint a rosszat. Érdekes, de így van. Pedig a jót is el kell fogadni, hiszen az életünkben velünk is történhetnek pozitív dolgok, nemcsak másokkal.

Jó lenne, ha idős koromban én sem érteném a kérdést, hogy mit csinálnék másként…, de addig még sok mindent kell elfogadnom.

Írta: kábé

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes AIG baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az AIG vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a AIG címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tesztett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...