2014.12.18. 11:16:33 6334 39

Milyen jogok illetik meg a beteget és látogatóit?
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Amikor kórházba kényszerül az ember, kiszolgáltatott helyzetbe kerül, és szüksége lehet a támogató hozzátartozókra, egy jó beszélgetésre. Az is előfordulhat, hogy van olyan személy, akit nem szívesen látna a kórházi ágya mellett. Bizonyos keretek között, de a betegnek joga van a látogatók fogadásához és tiltásához is.

Beteglátogatás - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Beteglátogatás

Bár a kapcsolattartás joga alapvető jog az ember számára, valamelyest korlátozás alá esik az egészségügyi ellátás, még inkább egy kórházi tartózkodás idején.

A jogszabály célja a betegek méltóságának és jólétének érvényre juttatása, melyhez nélkülözhetetlen a beteg által kijelölt személyekkel történő kapcsolattartás. A betegnek azonban ahhoz is van joga, hogy egyeseket kizárjon e körből.

A törvény kifejezetten a fekvőbeteg-gyógyintézeti elhelyezés során kialakult helyzettel összefüggésben mondja ki, hogy a beteg jogosult szóban vagy írásban másokkal kapcsolatot tartani, látogatókat fogadni, vagy akár bizonyos személyeket a látogatásból kizárni. A betegnek azonban jogai gyakorlása során figyelemmel kell lennie betegtársai jogaira, valamint arra, hogy a betegellátás folyamatát ne zavarja vagy veszélyeztesse.

Fontos megjegyezni, hogy manapság a technika robbanásszerű fejlődésének köszönhetően a kapcsolattartás nagyrészt telekommunikációs eszközökön keresztül zajlik, melyek közül kiemelkedő szerep jut a mobiltelefonnak, ami esetleg problémát okozhat az egészségügyi szolgáltató működésének körében - akár informatikai rendszerében, akár egyes orvosi eszközök üzemeltetése során.

Bár ma már ritkán igénybe vett kapcsolattartási forma a kórházi tartózkodás során a levelezés, a betegnek joga van írásban tartani a kapcsolatot rokonaival, ismerőseivel. 

A kapcsolattartás részleteit a kórházak jogosultak házirendjükben szabályozni. Ezek főleg a személyes kapcsolattartás, vagyis a látogatás lehetőségeit tartalmazzák, megszabják annak időkeretét és helyszínét. Napjainkban a látogatásra vonatkozó szabályok sokkal megengedőbbek, mint régen. Az intézmények nagy részében szinte egész nap látogatható a beteg és amennyiben egészségügyi akadálya nincs, a kórtermekbe is szabad a bejárás. Azonban itt merül fel leginkább a többi beteg zavarásának lehetősége, hiszen egy nagyobb család látogatása zavarhatja a betegtársak nyugalmát.

Annak a betegnek, aki önmagát ellátni képtelen, folyamatos fájdalmaktól szenved, vagy pszichés krízishelyzetben van, joga van megjelölni egy személyt, aki mellette maradhat. Tehát a törvény biztosítja a lehetőséget az állandó jelenlétre. Ennek azonban többnyire technikai akadályai merülnek fel, hiszen a kórház nem köteles fekvőalkalmatosságot biztosítani a hozzátartozó részére. Ugyanez a probléma merül fel a kiskorú beteg esetében, aki mellett szülője, törvényes képviselője, vagy más megjelölt személy folyamatosan jelen lehet. 

A szülő nőnek joga van arra, hogy a vajúdás és szülés egész időtartama alatt az általa választott személy vele lehessen. Egyre gyakrabban merül fel a kismamák részéről az az igény, hogy két személy lehessen bent, ugyanis sokan veszik igénybe a dúlát, aki a terhesség és a szülés alatt támogatja a leendő anyát és az apás szülés is természetesnek mondható manapság. Azt, hogy a szülés alatt lehet-e bent egynél több személy, szintén a kórház házirendje írja elő, így az intézmény kiválasztása során érdemes erről előre tájékozódni.

dr. Tar Luca

Forrás: D.A.S.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Szépítsd a kerted, töltsd fel a lelked

A kert és a kertészkedés fizikai és mentális egészségre gyakorolt számos pozitív hatásáról már többször értesülhettünk. Van azonban a kertekben valami misztikus szépség, valami őserő, amelynek mi magunk is alkotóivá, formálóivá válhatunk. Hihetetlen élmény gyönyörködni a munkánk szó szerinti és átvitt értelmű gyümölcsében és pompájában, elégedetten és elérzékenyülten mustrálni a kertünkbe varázsolt parányi paradicsomi hely folyamatosan megújuló szépségét.

Az artériákban lévő mikroműanyagok növelhetik a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát

Az elszomorító tények szerint az egészségre és a környezetre egyaránt káros mikroműanyagok hatalmas mennyiségben vannak jelen. Mindenhol. Ami nem meglepő, hiszen kimutatták, hogy 2019-ben a műanyagtermékek globális szintű éves kibocsátása megközelítette a 460 millió tonna mennyiséget. Ilyenkor természetesen felmerül az újrahasznosítás kérdése, mint (vélt) mentőöv a műanyaghulladékokkal való küzdelem során. Sajnos ennek a műanyagmennyiségnek alig 9 százalékát sikerül újrahasznosítani.

Tényleg le lehet fogyni műtéti úton?

Amikor valaki túlsúllyal küzd, és már minden létező megoldást kipróbált, a műtét lehet az egyik utolsó remény a változásra. Ilyenkor viszont sok a kérdés-kétely, érdemes-e belevágni és mennyire kockázatos egy ilyen beavatkozás. Na és persze a legfontosabb: várható-e látványos eredmény és javulás a végén.