2014.05.20. 11:00:00 1274 20

Magyar foglyot szabadít ki Ukrajnából a TEK
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Már hivatalos, hogy a TEK (Terrorelhárítási Központ) kedd hajnalban Kelet-Ukrajnába érkezett, és elindította a fogságba esett magyar férfi kiszabadítási akcióját. Nem ő volt az első fogságba esett magyar külföldön.

Hogy a férfi kiszabadítása órákba, napokba vagy hónapokba telik-e, és egyáltalán sikeres lesz-e az akció, azt azt Hajdu János, a TEK főigazgatója nem kívánta megjósolni. A férfiről nincs új információ, de vélhetően továbbra is jó állapotban van. Hajdu közölte, hogy a TEK a helyszínen és Budapesten is mindent megtesz azért, hogy biztonságba helyezzék a férfit.

Hétfőn esett fogságba a magyar férfi

Hajdu János az ATV Egyenes beszéd című műsorában hétfőn este közölte, hogy a magyar útlevéllel rendelkező férfi magyar rendszámú gépkocsijával hivatalos okból közlekedve a válságövezetben „rossz helyre tévedt”. Ezért nem is klasszikus túszejtésként kezelik a hatóságok a helyzetet. Egyelőre nem is kért senki semmit azért, hogy a férfit szabadon engedjék – tette hozzá. Hétfőn nem tudták, kik a fogvatartók, de dolgoztak azon, hogy beszerezzék a szükséges információkat. Éppen ezért indult el a TEK speciális egysége a területre, ahol megkezdik a tárgyalásokat, először a helyi társszervekkel.

Nem először rabolnak el magyart külföldön - kronológia a magyarokat ért emberrablásokról, támadásokról

1997.október 23. OROSZORSZÁG: A csecsenföldi Groznijban fegyveresek törtek rá a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat képviseletére, és túszul ejtettek két magyar munkatársat. Dunajszky János és Oláh István 1998. július 25-én szabadult ki és tért vissza Magyarországra.

2001.április 23. TÖRÖKORSZÁG: Az isztambuli Swissotel szállodában csecsenbarát fegyveresek túszul ejtettek mintegy 100 külföldi állampolgárt, közöttük több magyart. A terroristák végül sértetlenül szabadon engedték túszaikat, és átadták fegyvereiket.

2010.október 7. SZUDÁN: Dárfúr tartományban fegyveresek elrabolták Papp Istvánt, az ENSZ és az Afrikai Unió közös békefenntartó erőinek magyar polgári alkalmazottját, aki 2011. január 5-én a Terrorelhárítási Központ közreműködésével szabadult ki fogságából.

2012.január 17. ETIÓPIA: A Danakil-sivatagban az Afar Forradalmi Demokratikus Egységfront fegyveresei megtámadtak egy turistacsoportot, amelynek tagjai között magyarok is voltak. A támadók két magyar, két német és egy osztrák turistát megöltek, két németet és két etiópot elraboltak. A támadás során egy magyar állampolgár megsebesült, ő és életben maradt két társa hazatért.

2012.április 28. SZÍRIA: Rablótámadás érte egy cég telephelyét az észak-keleti Deir ez-Zór városában, az ismeretlen fegyveresek két magyar állampolgárságú férfit hurcoltak el. Május elején a Terrorelhárítási Központ munkatársai Szíriába utaztak, a két magyart 2013. június 12-én sikerült sértetlenül kiszabadítani.

2012.augusztus 13. SZÍRIA: Damaszkusz külvárosában fegyveresek elraboltak egy szíriai és három magyar állampolgárt. Augusztus 23-án sikerült kiszabadítani őket.

2013.január 22. SZÍRIA: Szlankó Bálint újságírót két külföldi állampolgárral együtt raboltak el Aleppóban, de 12 óra múlva kifosztva elengedték őket.

Forrás: vs.hu

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tesztett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

Ajánlataink