2016.05.21. 14:59:00 7267 199

Letartóztatták a Gyöngyösön halálra éheztetett kislány szüleit
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Előzetes letartóztatásba helyezte a Gyöngyösön meghalt kislány szüleit szombaton az Egri Járásbíróság. A döntés nem jogerős.

Letartóztatás, börtön - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Letartóztatás, börtön

Snellenperger Judit, az Egri Törvényszék sajtószóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte: a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság különös kegyetlenséggel, 14. életévét be nem töltött sértett sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt folytat nyomozást a gyanúsítottak ellen.

A gyanúsítottak másfél éves gyermeke május 12-én hunyt el az otthonában, halálakor mindössze három és fél kilogramm volt. A kislány halálát az előzetes orvos szakértői vélemény szerint éheztetés okozta.

A határozat indokolása szerint fennáll a gyanúsítottak szökésének, elrejtőzésének, illetve a tanúk befolyásolásának, bizonyítékok eltűntetésének veszélye. Az édesanya esetében a bíróság a bűnismétlés veszélyét is megállapította, mivel korábban már két alkalommal ítélték el kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt, egyszer a jelenlegihez nagyon hasonló volt a tényállás.

A bíróság döntését az ügyész tudomásul vette, a gyanúsítottak és védőik ugyanakkor elsődlegesen szabadlábra helyezés, másodlagosan enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása végett jelentettek be fellebbezést.

Forrás: MTI

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Mutatjuk, mely országokba költözik a legtöbb magyar ember

Az egyik legnépszerűbb globális adatplatform, a Statista kimutatásai szerint az elmúlt évben a külföldre költözés főbb motivációi a jobb munkahely találása, a partner országában való új élet kezdése, valamint a továbbtanulási célok voltak. Mindezek mellett ugyanakkor kulcsszerepet játszott a célországtól remélt jobb életminőség, a személyes kihívások és komfortzóna feszegetések, a kaland- és felfedezésvágy. Sokakat pedig a klasszikus tiszta lappal kezdés vágya terelt egy idegen országba, emellett akadtak olyanok is, akik a nyugdíjas éveiket kívánták egy régen kiszemelt helyen tölteni. De vajon milyen szándékok állnak a magyar emberek külföldre költözésének hátterében?

Teljes a SopronFest programja

Mintegy 75 helyszínen csaknem háromszáz programmal várja a látogatókat a 2. SopronFest május 10. és 19. között. A pünkösdi hétvégére a Lővér kempingbe szervezett koncertek mellett a város számos pontján már napokkal korábban lesznek zenei, irodalmi, képzőművészeti és gasztronómiai események.

Az artériákban lévő mikroműanyagok növelhetik a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát

Az elszomorító tények szerint az egészségre és a környezetre egyaránt káros mikroműanyagok hatalmas mennyiségben vannak jelen. Mindenhol. Ami nem meglepő, hiszen kimutatták, hogy 2019-ben a műanyagtermékek globális szintű éves kibocsátása megközelítette a 460 millió tonna mennyiséget. Ilyenkor természetesen felmerül az újrahasznosítás kérdése, mint (vélt) mentőöv a műanyaghulladékokkal való küzdelem során. Sajnos ennek a műanyagmennyiségnek alig 9 százalékát sikerül újrahasznosítani.