2016.01.16. 10:55:59 7716 243

Így támogasd a gyereket a koncentrációban – Tippek szülőknek
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Legyünk őszinték: hiába írunk már 3 hete 2016-ot, hiába kelünk már 3. hete korán és indulunk el munkába, vannak napok, amit nagyrészt az elmúlt ünnepek felidézésével töltünk. Még nem megy olyan könnyen az összpontosítás nekünk, felnőtteknek sem, valószínűleg a gyerkőcöknél sem egyszerűbb a helyzet.

Tanuló gyermek - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Tanuló gyermek

Ám míg nekünk, „nagyoknak” önmagunknak kellene valahogy motiválni (gondolom, senki számára nem ismeretlenek az életmentő „Már szerda van!”, „Mindjárt hétvége!” mondatok:-)), addig a gyerekeket mi, felnőttek is tudjuk ösztönözni.

a motiváció nélkül nem megy…

Ha a gyerkőc tanulás helyett csak a füzet fölött ábrándozik, az otthon és az iskolában is gondokat okozhat. Persze, ennek oka lehet a túlterheltség, egyéb tanulási nehézségek, befolyásolhatja a környezet, de lehet, a tanulási módszer nem épp a legjobb. Ez minden gyereknél más, de vannak trükkök, ami segíthet növelni a koncentrációjukat.

Egy nyugalmas hely a nyugalmas munkához

A legjobb, ha a gyereknek a saját szobájában lenne lehetősége tanulni, egy saját kis „tanulósarokban”, ahol minden adott a nyugalmas munkavégzéshez. Itt jó, ha nincs a közelben sem televízió, sem számítógép, telefon, vagy más, zenehallgatásra, „nyomkodásra” csábító eszköz. A játékok is legyenek tisztes távolságban, ha kész a lecke, akkor indulhat a móka. Ha van egy saját naptára is a gyereknek, amibe a fontosabb eseményeket, dolgozatokat, leadási határidőket is be tudja írni, az nem csak azért jó, mert így nem felejtődik el a dolog, hanem mert ez olyan „felnőttes”.:-)

Ha elakadt…

Meglehet, egy idő után azért is veszti el lelkesedését a gyermek, mert elakadt. Ilyenkor jövünk mi, hogy bizonyos kérdéseket közösen tisztázzunk. Például: Mi is a pontos feladat? Segít, ha a gyerek saját szavaival foglalhatja össze azt. Milyen eszközök állnak segítségünkre, hogy megoldjuk a problémát? A feladat melyik részével vannak a problémák?

Dicsérd, már a törekvést is!

A siker, a sikerélmény fontos, és ez a koncentrálásban is így van. A gyerekekben már kiskortól jó, ha tudatosítjuk, hogy törekedniük kell arra, hogy megértsék és elsajátítsák a dolgokat. Fontos, hogy merjenek lépéseket tenni annak érdekében, bátran próbálkozzanak, hogy eljussanak a megoldáshoz. Ehhez persze idő kell és ami még nagyon fontos: dicséret!

Tanítsd meg egy dologra figyelni…

Habár nagy a kísértés, hogy tanulás közben mással foglalkozzunk, hiszen a televízió, telefon, táblagép, egyéb elektromos kütyük sokkal csábítóbbak. Tedd a szívedre a kezed: Te naponta hányszor pillantasz rá a Facebook profilodra „csakúgy”, lazításképpen? Na ugye… A gyerekek figyelmét ugyanúgy elvonja ez a folyton változó (virtuális) világ, pláne, ha épp elakadnak, vagy unalmasnak találják az adott feladatot. Beszéljétek meg, hogy amíg nincs kész a házi feladat, nincs semmi ilyen tevékenység. (De ezt akár Te is alkalmazhatod a munkahelyeden!)

Kérj segítséget!

Meglehet, egyedül, mint szülők, nem találtok megoldást a problémára. Ilyenkor nyugodtan kérj segítséget a tanáraitól, osztályfőnökétől, szakembertől, esetleg konzultálhatsz az iskola pszichológusával is.

A közös játék is lehet motiváció

A gyereket a közös játékkal ösztönözni remek ötlet. Sőt, így játék közben is fejlődhet kitartása, koncentrációs képessége. Hogy társas-, labda-, vagy ügyességi játékról beszélünk, az már mindegy, ám a szabályok betartására, a játék „végigvitelére” mindenképp figyeljünk, mind a gyermek, mind a mi részünkről.

Forrás: gesund.at

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Ezeket az illóolajokat használhatod szorongás ellen

A szorongás a világ leggyakrabban tapasztalt mentális zavarai közé sorolható, mely világszerte több száz millió embert érint. Nem titok, hogy a szorongás tünetei már nem csupán a felnőtt korosztály esetében jelentkeznek, hanem a gyermekek és a serdülőkorban lévő fiatalok körében is. Amennyiben az aggodalom, a feszültség, a félelem- és tehetetlenségérzés intenzívvé és túlzottá válik, nagymértékben hat a viselkedésre, a közérzetre, valamint a kognitív képességekre – pl. gondolkodás, figyelem, emlékezés stb. – egyaránt. Szerencsére ma már a szorongás kezelésére számos természetes megoldás közül lehet választani.

A lakberendezés pszichológiája

Az otthon a személyiség egyik legkézzelfoghatóbb és legszembetűnőbb kifejezője. A lakberendezés erőteljes hatást gyakorol a közérzetre, a hangulatunkra, a kreativitásunkra és a motivációinkra egyaránt. Ahogy a dal is mondja: Ezek csak házak, az otthon az valami más. De vajon mitől válik mássá? Mi teszi egyedivé, személyre szabottá? Mi az a többletérték, aminek a jelenlétében azt mondhatjuk: „az enyém”? És milyen szerepet játszik mindebben a lakberendezés?

Ne keverd össze! – 3+1 érzés, ami már/még nem szerelem, vagy soha nem is volt az

Te is beleestél már abba a hibába, hogy annyira szerettél volna már szerelmes lenni, hogy már-már bemesélted magadnak ezt az érzést, és teljesen úgy tűnt, hogy tényleg szerelmes vagy? Aztán persze egy helyzet, egy reakció, egy döntés miatt jött a felismerés: ez nem is szerelem!