2016.05.08. 12:11:37 11418 319

Feloldhatatlan a konfliktus a biológiai óránk és az elvárásaink között?
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Kutatóknak sikerült összegezniük az emberiség alvási szokásait egy mobiltelefonos applikációval. Az eredményeik alapján egy feloldhatatlannak tűnő ellentétre is rábukkantak, amellyel valószínűleg mindannyiunknak meg kell küzdenünk.

Alvás - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Alvás

A Science Advances című tudományos folyóiratban közölt tanulmány egyebek mellett arra a következtetésre jutott, hogy a nők általában fél órával többet alszanak mint a férfiak, s ez a hátrány különösen jellemző 30 és 60 év közötti férfiakra.

A kutatók azt mondják, hogy eredményeik hasznosíthatóak lesznek a "globális alvásválság" kezelésében.

A Michigani Egyetem teamje eredetileg a jetlag (a kelet-nyugati irányú repülőutak során fellépő, időzóna-átlépések okozta fáradtság) leküzdésében akart segíteni a 2014-ben útjára bocsátott Entrain alkalmazással. A felhasználók azonban dönthettek úgy, hogy az alvási szokásaikról keletkező adatokat megosztják a kutatócsoporttal.

A felhalmozódott adatbázisból kiderült például, hogy Japánban és Szingapúrban az emberek átlag 7 óra 24 percet alszanak, míg Hollandiában 8 óra 12 percet. A briteknél közel 8 óra az átlag, csipetnyivel kevesebb mint a franciáknál.

Egy-egy ország szokásai pedig meghatározóak az alvásra nézve - hangsúlyozzák. Minél tovább marad fenn éjszakánként egy ország, annál kevesebbet alszik. A felkelés szokásos időpontja viszont alig van hatással az alvás teljes időtartamára.

A kutatók egyike, Daniel Forger úgy értékelt, konfliktusban áll egymással az a két vágyunk, hogy minél tovább maradjunk fenn, illetve hogy minél korábban kezdjük a napot.

Forger a BBC News weblapjának nyilatkozva azt mondta: "a társadalom arra sarkall bennünket, hogy későig maradjunk ébren, a biológiai óránk viszont megpróbál korán felkelteni minket, s e kettő között áldozatul esik az alvásidő; szerintünk erre vezethető vissza a globális alváshiány."

A kutatók egy jótanáccsal felérő megfigyeléssel is szolgáltak: eszerint azok az emberek, akik több időt töltenek természetes napfényben, rendszerint korábban bújnak ágyba.

Az egyik kutató, Akhilesh Reddy a Cambridge Egyetemről rámutatott, hogy a Twitterről és az appok segítségével begyűjtött adatok révén olyan összefüggéseket sikerült kimutatniuk, amelyekhez sosem jutottak volna el, ha alváslaborokban vizsgálják az embereket.

Hozzátette ugyanakkor, hogy egyelőre nem tudják, hosszú távon milyen következményekkel jár a társadalmi elvárások és a biológiai óránk közötti konfliktus. Annyi azonban már régóta bizonyos - mondta -, hogy a több műszakban dolgozók felborult alvásrendje egészségügyi problémák egész sorát okozza, köztük a kettes típusú cukorbetegség kialakulását.

Forrás: MTI

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Ezeket az illóolajokat használhatod szorongás ellen

A szorongás a világ leggyakrabban tapasztalt mentális zavarai közé sorolható, mely világszerte több száz millió embert érint. Nem titok, hogy a szorongás tünetei már nem csupán a felnőtt korosztály esetében jelentkeznek, hanem a gyermekek és a serdülőkorban lévő fiatalok körében is. Amennyiben az aggodalom, a feszültség, a félelem- és tehetetlenségérzés intenzívvé és túlzottá válik, nagymértékben hat a viselkedésre, a közérzetre, valamint a kognitív képességekre – pl. gondolkodás, figyelem, emlékezés stb. – egyaránt. Szerencsére ma már a szorongás kezelésére számos természetes megoldás közül lehet választani.

A lakberendezés pszichológiája

Az otthon a személyiség egyik legkézzelfoghatóbb és legszembetűnőbb kifejezője. A lakberendezés erőteljes hatást gyakorol a közérzetre, a hangulatunkra, a kreativitásunkra és a motivációinkra egyaránt. Ahogy a dal is mondja: Ezek csak házak, az otthon az valami más. De vajon mitől válik mássá? Mi teszi egyedivé, személyre szabottá? Mi az a többletérték, aminek a jelenlétében azt mondhatjuk: „az enyém”? És milyen szerepet játszik mindebben a lakberendezés?

Ne keverd össze! – 3+1 érzés, ami már/még nem szerelem, vagy soha nem is volt az

Te is beleestél már abba a hibába, hogy annyira szerettél volna már szerelmes lenni, hogy már-már bemesélted magadnak ezt az érzést, és teljesen úgy tűnt, hogy tényleg szerelmes vagy? Aztán persze egy helyzet, egy reakció, egy döntés miatt jött a felismerés: ez nem is szerelem!