2015.04.05. 08:00:00 10124 330

10 apróság, amit nem tudtunk a húsvétról
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Ha húsvét, akkor a tavasz (legalábbis a naptár szerint), hímes tojás, fehér nyuszi, sonka-tojás-kalács kombináció és persze locsolkodás meg bűzös kölni, minden mennyiségben. Pedig mennyi minden van még mögötte! Hogy mi volt előbb, a nyúl, vagy a húsvéti tojás? Azt most sem fogjuk megtudni. Ellenben sok másra fény derülhet.

Nyuszi baba - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Nyuszi baba

Legyünk őszinték: szeretteink öröme (ajándéknak, sonkának, vagy nekünk), az ünnepi hangulat, a három napos hétvége mellett még egy valami miatt vártuk a húsvétot. A töménytelen mennyiségű csokinyúl, csokitojás, cukorka és mindenféle földi jó miatt is vágytuk már ezeket a napokat. Ha mi már felnőttként nem is kapunk, azért a gyerkőc nagyiktól, keresztszülőktől, nagynéniktől, nagybácsiktól begyűjtött „édességhalmából” csurran-cseppen nekünk is.:)

Majszolás közben pedig jó olvasgatni, úgyhogy itt is van 10 érdekesség a tavaszi ünnepről.

  1. Ne szakadjunk el annyira a fent írtaktól! Az amerikaiak 76 százaléka állítja, hogy sajátos módon először a csokoládé nyúl füleit eszi meg. A lényeg úgyis az íz, bármelyik végén fogunk is hozzá.
  2. Az előző pontban olvasottak után talán nem is furcsa, hogy a húsvéti időszakban a tengerentúlon is komoly összegeket (közel 2 milliárd dollárt) költenek édességekre, melyek az apró kezekben, kosárkákban vagy a pocakban végzik.
  3. A világ legdrágább húsvéti tojása több, mint 8 millió dollárt ér. A tojás egy Faberge tojás és Damien Hirst koponyájának keveréke, melyet több ezer gyémánt díszít. Benne pedig egy kristály galamb „repked”.
  4. A húsvéti nyuszi rejtélyes múlttal bír. Megjelenésének történetét ugyan homály fedi, de valószínűleg egészen a germán hagyományokig visszanyúlik eredete.
  5. Néhány országban több napos, hetes előkészület előzi meg a tavaszi ünnepet. Guetamalában hetekig készítenek egy több méter hosszú „szőnyeget”, virágból és fűrészporból. Ezen aztán az ünnep napján végigsétálnak, egészen a templomig.
  6. Gondoltad volna, hogy a tojás pingálásának divatja egészen a XIII. századig nyúlik vissza? Ebben az időben a tojás kötelező nagyböjti áldozat volt, de manapság már egy igazán izgalmas előkészülete az ünnepnek.
  7. Talán hihetetlen, de Ausztráliában nyuszi helyett húsvéti erszényesnyúl, vagy becsületes nevén bilbi hozza az ajándékot. Hm, azért a mi tapsifülesünk bizalomgerjesztőbb. Bár, ízlése (és földrésze) válogatja.;)
  8. Egyes megfigyelések szerint a húsvéti ünnepek tájékán az emberek kicsit megkergülnek, a szó pozitív értelmében. Talán a tavaszi idő, idén pedig az április is oka lehet ennek.
  9. Az éves fehér házi húsvéti tojásgörgető versenyre több ezer, különböző társadalmi rétegekből származó gyermeket várnak evéssel, ivással, programokkal és sok-sok jókedvvel.
  10. Az egyik legnagyobb tojáskeresési akció 2007-ben, Floridában volt. Egy parkban több mint fél millió tojást rejtettek el, amit aztán közel tízezer gyermek és szülő keresgélt. Nagy meló lehetett! :)

Forrás: onenewspage.us

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...